Jótékony akció: Veletek Szebb a Világ!

Snoezelen terápiás szoba

2018 ismét nagyszerű sportélménnyel, a Carissa Kupával indul. Már 16. éve kezdődik Dunaújvárosban az amatőr kispályás labdarúgók országos tornájával az új esztendő. Az immár nemzetközivé szélesedő esemény ezúttal is jótékony kezdeményezést tűz a zászlajára. A XVI. Carissa Kupa szervezői a dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény munkáját igyekeznek majd segíteni, a rendezvény ideje alatt befolyt összegből.

Tóth Imre

Meg kell ragadni minden olyan lehetőséget, mellyel az ilyen és az ehhez hasonló nemes célokat segíteni tudjuk. Az elmúlt évtizedben sok olyan intézmény, szervezet, magánszemély került kapcsolatba velünk, akiknek szüksége volt segítségre. Mindig azon voltunk, hogy lehetőségeinkhez mérten, ha tudunk, segítsünk. Azokat az eseteket pedig kiemelten kezeljük, ahol beteg gyermekeket támogathatunk. A Carissa Sportegyesület elnökeként, valamint a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának vezetőjeként jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt évek során láthatóan egyre több cég vállalati kultúrájának képezi szerves részét a társadalmi felelősségvállalás.

Alpekné Major Valéria

A társadalom iránti felelősség igen fontos dolog,  ezért én is és mi mindannyian a sportszervezeteinkben arra törekszünk, hogy a megfogalmazott céljaink mellé minél több sportbarátot, szimpatizánst, támogatót állítsunk és tevékenységünket a lehető legszélesebb körben megismertessük. A Móra Ferenc Iskolában tervezett fejlesztés mintegy 1,5-2 millió forintba fog kerülni, aminek nagy részét a XVI. Carissa Kupa bevételeiből (tombolából, adományokból, a csapatok nevezési díjából) igyekszünk összegyűjteni. Természetesen ezúttal is 200 ezer forint induló tőkét felajánlok a szövetség Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának nevében.

A XVI. Carissa Kupa ismét egy remek lehetőség tehát arra, hogy jótékony segítséget nyújtsunk egy olyan intézménynek, mely családoknak, anyáknak, apáknak, testvéreknek segít embert próbáló mindennapjaikban. A Móra Ferenc Iskolában szeretnének a torna szervezői létrehozni egy ún. Snoezelen szobát, mely minőségi változást tud hozni egy-egy beteg gyermek, vagy fiatal felnőtt életében a képességfejlesztés területén. Bízunk abban, hogy nagyon sok magánszemélyt, vállalatot tudunk a Carissa Kupa kapcsán ennek a nemes ügynek megnyerni.

Móra Ferenc Általános Iskola Dunaújváros

Mi is az a Snoezelen szoba?

A Snoezelen-terápia lényegében egy speciálisan kialakított, biztonságot és harmóniát sugárzó szobában zajlik, mely kellemes fények, hangok és illatok segítségével teremt nyugtató, mégis érzékeinket aktivizáló hatást. Csoda szobának is nevezett Snoezelen szoba különleges élvezetet és egyben fejlődési lehetőséget nyújt használóinak, növeli nyitottságukat a világ felé. Pihenés, kikapcsolódás, öröm, felfedezés, játék és tanulás egyben.

Köszönetnyilvánítás

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség megkeresését, miszerint a következő jótékonysági rendezvényének a XVI. Carissa Kupának a bevételével intézményünket, a dunaújvárosi Móra Frenc Általános iskolát kívánják támogatni örömmel és végtelen hálával vettük és elfogadtuk.

A támogatással egy különleges eszközökkel felszerelt fejlesztő szobát kívánunk kialakítani a fogyatékkal élő tanulóinknak.

Dunaújváros, 2017. november 15.

Alpekné Major Valéria
Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Igazgatója

Évszám
Kategória

Mobil App Fejlesztés Pannon Design Studio