Célba ért a jótékonyság!

Célba ért a jótékonyság!

Dunaújváros tulajdonába került az a két életmentő készülék, melyet a XIII. Carissa Kupán elindított „Adj esélyt a szívnek!” elnevezésű jótékony akció keretében összegyűjtött pénzből vásárolt meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A karitatív kezdeményezést a DLSZ Társadalmi Felelősségvállalás Bizottsága koordinálta és bonyolította nagyszerű eredménnyel.

Életmentő készülék átadás DLSZ 2015

A komoly összefogás, ami kibontakozott az ügy kapcsán végül azt eredményezte, hogy a tervezett egy berendezés helyett kettő készülékre elegendő pénz gyűlt össze és áprilistól immár két defibrillátor teszi biztonságosabbá mindennapjainkat. Szükséges és fontos is, hogy növeljük városunkban a defibrillátorok számát, hiszen dr. Mészáros Lajos főigazgató-főorvos elmondta a készülékek átadásakor, hogy évente mintegy 25 ezer (naponta 70-en) ember hal meg Magyarországon hirtelen szívleállásban. Az ilyen esetek nagy többsége ráadásul közterületen történik, így még nagyobb jelentősége van annak, hogy egyre több életmentő készüléket tudjunk kihelyezni a város legforgalmasabb pontjaira. Cserna Gábor polgármester kiemelte azt a karitatív munkát, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség végez a nagyszerű sportszervezői tevékenysége mellett.

Dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, a jótékony akciók fontossága mellett megemlítette az ilyen irányú kezdeményezések országos viszonylatban is kiemelkedően nagy számát, amit üdvözölt és mindenkinek megköszönte, aki részt vett az utóbbi időkben indított ilyen és ehhez hasonló akciókban segítőként, támogatóként, szervezőként, közreműködőként.

Az ünnepélyes átadási ceremóniát dr. Galambos Dénes szíveket melengető szavai zárták. Az országgyűlési képviselő nagyon örült, hogy a jótékony akció mellé ilyen sokan álltak, mennyien akartak segíteni és ez a nagyszerű kezdeményezés – az életmentő készülékek beszerzése mellett – ismét közelebb hozta egymáshoz az embereket, ráadásul újra érezhető volt a sport hatalmas ereje.

Ezt követően Tóth Imre a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Társadalmi Bizottság elnöke adta át az életmentő készülékeket Dunaújváros polgármesterének Cserna Gábor úrnak, hogy a város legforgalmasabb helyein legyenek kihelyezve. 

Természetesen mindenkinek jár a köszönet, aki segített abban, hogy ezek a nagyon fontos berendezések Dunaújvárosba kerülhettek. Csak remélni tudjuk, hogy a jövőben is a mostanihoz hasonlóan sikeres akciókat tudunk indítani.

“Mi magunk legyünk az a változás, amelyet látni szeretnénk a világban” - Mahatma Gandhi