Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete

A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezet székhelye Székesfehérváron található. Fejér megye területén, öt Területi Szervezet működik az alábbi városokban: Dunaújváros, Sárbogárd, Mór, Bicske és Székesfehérvár biztosítva ezáltal a megye területi lefedettségét. A Területi Szervezetek egységes működés és központi irányítás mellett végzik feladataikat, figyelembe véve a területek sajátosságait, adottságait.

A következő tevékenységek kerülnek ellátásra

Kiemelkedően fontos a térítésmentes véradásszervezés, mely a biztonságos hazai vérellátás elengedhetetlen feltétele, mivel a vér az emberi szervezet számára más módon nem pótolható.  Ezen tevékenységet együttműködés keretében az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen teljesítjük. Véradásszervezői tevékenységünk az egész megye területére kiterjed, összesen 105 település bevonásával. Véradásszervező munkában a munkatársakon kívül, önkéntes véradásszervezők is dolgoznak. A sikeres eredmény elérése érdekében „Diákvér programot” indítottunk.

A „Diákvér” program keretében a középiskolák bevonására került sor, a 18. életévüket betöltött diákokat szólítottuk meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel az általános iskoláknak is lehetőséget biztosítottunk a programhoz való csatlakozásra az „Osztályok közötti verseny” címen, mely a hozzátartozók bevonásával valósult meg. A program célkitűzése magába foglalta a társadalmi felelősségvállalás fiatalok körében való elterjesztését, ezáltal biztosítva a jövő véradóit. 

A rendelkezésünkre álló médiafelületeket/médiakapcsolatainkat igyekszünk széleskörűen kihasználni, ill. a közösségi oldalakat minél inkább bevonni a propagandánkba. A középiskolákban előadásokat tartunk a véradásról, ezzel is ösztönözzük az ifjúságot. a kiöregedő véradók utánpótlására fókuszálunk, hiszen az a legfőbb feladat, hogy a fiatal generációt megnyerjük ennek az ügynek. 

A 2016. évben megyei szinten megjelent véradók száma: 18874 fő, új véradók száma: 2637 fő, véradó események száma: 512. Véradó ünnepélyek száma: 7, kitüntetett véradók száma: 187 fő. Véradásszervezés területén 6 főállású munkatárs, és 130 fő önkéntes vérdásszervező támogatja munkánkat.

Oktatások, tanfolyamok, képzések

A közúti gépjárműjelöltek elsősegélynyújtó vizsgáztatás jogával a Magyar Vöröskereszt rendelkezik. A vizsgára való felkészítés érdekében elméleti, és gyakorlati oktatást magába foglaló tanfolyamokat szervezünk.

Tanfolyamainkat képzett oktatók, tartják, az előírásnak megfelelő eszközök állnak a hallgatók rendelkezésére. További tanfolyamaink a házi- betegápoló képzés, bébi- szitter képzés, közúti alapfokú elsősegélynyújtó képzés, munkahelyi elsősegélynyújtó képzés. Két utóbbi képzésünk D kategóriás engedéllyel rendelkezik.

Az iskolák, táborok megkeresésére rendszeresen tartunk elsősegélynyújtó bemutatókat, a fiatalok, tanárok, nevelők, elsajátíthatják a legfontosabb ismereteket az elsősegélynyújtásról. Az iskolák, táborok részére a program térítésmentes. Célunk az ismeretek minél szélesebb körben való elterjesztése. Rendszeresen rendezünk területi, megyei versenyeket, elsősegélynyújtás, csecsemőgondozás területén. A versenyekre több területről, iskolából érkeznek csapatok. Támogatjuk az ADIS verseny népszerűsítését, a Drog elleni küzdelmet a fiatalok körében. 

Egyre nagyobb az érdeklődés a csecsemőgondozási verseny iránt, főleg az általános iskolások körében. Szívesen készülnek, nagyon hasznosnak tartják a tanultakat. 2016.04.25-én megrendezésre került a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű Csecsemő- és kisded gondozási verseny megyei fordulója, melyet területi versenyek előztek meg. A megyei versenyt védőnők és a megyei ifjúság segítségével szervezték, a helyszínek változatos feladatai igazán próbára tették a diákokat. Az általános öltöztetéstől kezdve a kreatív tájékoztató készítésén át az elsősegélyig próbára tehették magukat.

A szintén felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyein népszerűsége töretlen a fiatalok és a felnőttek körében is. A csapatok felkészítésében jelentős szerepet játszanak az oktatási intézmények tanárai, illetve védőnői. A versenyeinken a zsűrizési feladatokat a mentőállomás munkatársai végzik.

Ezen túlmenően rendszeresen vesznek részt munkatársaink és az Ifjúsági Vöröskereszt tagjai a Katasztrófavédelmi versenyek állomásain való zsűrizésben.

Ifjúsági munka, az Ifjúsági vöröskereszt, Bázis iskola, Bázis óvoda

Fontos szerep a gyermekek támogatása, oktatása, ismereteik fejlesztése, hovatartozás szükségletének kielégítése. Rendszeresen szervezésre kerülnek az egészségmegőrzés- egészséges életmóddal kapcsolatos előadások, programok, versenyek.

Részvételükkel színesítik ünnepélyeinket, rendezvényeinken aktívan közreműködnek. Munkájuk elismert. 

Egészségnevelés, egészségvédelem

A program keretében előadások szervezése, szűrővizsgálatok lebonyolítása. Célja a fiatalok, a lakosság számára könnyen elérhető, kötelezettségek nélküli részvétel lehetőségének biztosítása. Nagyszabású, városi rendezvényeken kitelepülés formájában zajlanak, ezáltal elérhetővé válik minden érdeklődő számára. A megelőzés az egészségi állapot és az életminőség javítása, az egészség védelme, a betegségek megelőzése. A szűréseken korszerű eszközök, szakképzett munkatársak dolgoznak.

Egészségvédelemben végzett tevékenységünk elismert, szervezetünk alapító tagja a Székesfehérvári Multiszektorális Irányító Bizottságnak, mely a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata egészségfejlesztési terve iránymutatása alapján működik, és az Egészségügyi Világszervezet  „Egészséget mindenkinek a XXI. Századra” stratégiai dokumentumában foglalt alapelvek határozzák meg.

Szociális segélyezés, gondozás

Ez kerete magába foglalja a hátrányos helyzetű családok, gyermekek, testi és szellemi fogyatékkal élők, valamint intézmények támogatását, adományozás formájában. 

Rendszeresen nyújtunk segítséget a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központjának, Székesfehérvári Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnak, Kríziskezelő Központnak, Fejér Megyei Szent György Kórháznak, közvetetten ezen intézményekben élő, vagy tartózkodó személyeknek. Szervezetünk tagja a Jelzőrendszernek, mely működése a gyermekek biztonságos, szociális és mentális fejlődését teszi lehetővé. Tartósélelmiszer- ruha és bútoradományozással történik az átmeneti vagy tartós élethelyzeti krízisbe került családok, emberek megsegítése. 

Mór Támogató Szolgálat és Falugondnoki Szolgálat

A Mór Támogató Szolgálat és Falugondnoki Szolgálat működtetése elősegíti az értelmi, testi fogyatékos gyermekek iskolába, óvodába járását, felnőttek egészségügyi ellátáshoz jutását, munkába járását, otthonában történő segítségnyújtást, egészségügyi ellátás elérését.

Katasztrófavédelem

Katasztrófavédelem, katasztrófa raktárral és katasztrófa helyzetekre felkészített önkéntes csapattal rendelkezünk. Együttműködő partnerei vagyunk a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, Polgári Védelemnek, Fejér Megyei Polgárőr Szövetség tanácskozási és riadólánc tagja, Megyei Védelmi Bizottság- és az Operatív munkacsoport tagja, illetve a Helyi Védelmi Bizottságok tanácskozási tagja.

Vöröskeresztes eszmék terjesztése

Vöröskeresztes eszmék terjesztése, önkéntesek bevonása, fiatalok megszólítása a mozgalom fennmaradása, fejlesztése érdekében, mely által a szervezet a társadalom működésében, a társadalmi felelősségvállalásba aktív szerepet képes betölteni.

Szücsné Szigeti Hedvig
megyei igazgató

Évszám