Mit írtak és mondtak a Carissa Kispályás Labdarúgó Kupáról?

Mindennel maximálisan meg vagyok elégedve, hiszen fantasztikus volt a szervezés és magas színvonalúak a mérkőzések a XVII. Carissa Kupán. A személyes beszélgetések során, akár hazai, akár külföldi vendégekkel találkoztam, olyan elismeréseket kaptam ugyanezen dolgokról a város vezetése iránt, amire nagyon büszke vagyok. Örülök, hogy részese lehettem ennek az eseménynek. Magam is csatlakoztam a megjelentekből jelentkező véradókhoz, és büszke vagyok rá, hogy ilyen sokakkal együtt ezt is megtettem.

A Dunaújvárosi Vöröskereszt Feth Katalin vezetésével példamutató munkát végez. Ezért nagyon örülök, hogy ők lettek a kedvezményezettjei a mostani karitatív akciónak. Nagyon fontosnak találom, hogy ezen az eseményen ilyen központi helyet kapott a véradás. Minden hasonló alkalommal, ahol ilyen sok ember megjelenik, kellene ilyen lehetőséget szervezni.

A vérre szükség van, és kevés áll a rendelkezésre. A véradók száma az utóbbi időkig folyamatosan csökkent, pedig nagy szükség lenne rájuk. Az itteni véradási akció nagyon jó és követendő példa lehet. Nem ámítunk senkit, hiszen a tűszúrás egy kicsit mindenképpen fájdalmas, de amit a donor ilyenkor ad egy másik embernek, az az egészet elfelejteti. Ezt a lehetőségét mi is egy nagyon jó, pozitív reklámnak találjuk. Mindenütt ott vagyunk, ami fontos Dunaújváros polgárai szempontjából. Itt a mennyiség és az elv is nagyon fontos. Csak a példaként: ha harminc ember vért ad, azzal már közel száz életet lehet megmenteni. És ha csak egynek is segítettünk, már megérte!
 

Egész életem összefonódik a sporttal. Korábban kézilabdáztam, majd a foci került közel hozzám. A Dunaújváros PASE fejlődésében dolgoztam az első osztályba kerülésükig, majd a kispályás foci következett. Azóta, ha labdáról és támogatásról van szó, amikor tudok, segítek. Támogatóként elégedett vagyok, de azért szerettem volna, ha a csapatom, a GBB Zrt. előrébb végzett volna, de nagyon erős volt a mezőny. Sajnos korán összekerültünk a második helyezettel, és akkor búcsúztunk. Nem szeretek veszíteni, de a vereséget méltósággal kell viselni. A közönség szemével is tudom nézni az ilyen eseményeket, de csak addig, amíg nem a padon ülök.

Azért mondom kellemes szerepcserének, mert általában mi vagyunk a segítő oldalon és most mi kapunk a Carissa Kupától! Először nem is nagyon tudtam ezzel mit kezdeni, hiszen ez a mi dolgunk szokott lenni. Furcsa, de örömteli volt azzal szembesülni, hogy valaki észrevette, mi mennyit dolgozunk. Haladnunk kell a korral, új donorokat kell találnunk, és ebben a Carissa Kupa korábbi rendezvényei is a segítségünkre voltak, hiszen azokon is megmutathattuk magunkat, és népszerűsíthettük a véradást. Szükségünk volt erre a támogatásra, hiszen a munkánk ellátásához új eszközök beszerzésére is szükségünk van.

A Carissa Kupa az elmúlt évek alatt már nemzetközivé szélesedett ki, hiszen Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről, a Vajdaságból is érkeztek a versenyen induló csapatok. Köszönet a helyi labdarúgó-szövetségnek, amely ismét megszervezte az eseményt. Mindig találnak egy nemes célt. Ebben az évben a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Terület Szervezetét támogatják a befolyt összeggel. Ebben az az érdekes, hogy eddig azt szoktuk meg, hogy mindig ők segítenek, most viszont az ő munkájukat, a véradás lehetőségét ismeri el a rendező szervezet.

Köszönet a sportolóknak, hiszen ők nevezési díjat fizettek, és a szurkolóknak, akik a tombolával járultak hozzá a bevételhez. A befolyt összeget az önkormányzatunk egészíti ki egy még ettől is jelesebb összegre, kétmillió forintra. Minden kedves helyi sportszerető olvasónak jó egészséget, és sporteseményekben és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok

Fantasztikus érzés. Nagy munkán vagyunk túl, hiszen komoly feladat volt megszervezni, ennyi embert megmozgatni, egy családbarát rendezvényen nekik örömöt szerezni, ahol még a vesztes sem szomorkodott. Több hónapos munka végére értünk. A Carissa Kupa mindenkinek szólt, és aki tudott, hozzátette, ami a módjában állt. A néző a szurkolását, a játékosok a kiváló teljesítményüket, a támogatók pedig a nélkülözhetetlen segítségüket. Hihetetlen összeg gyűlt össze az idei kedvezményezett javára, ez is a közös teljesítménynek köszönhető.

Az adomány jelentős része a tombolaszelvény megvásárlóitól származik, az elért kétmillió forintos határig Cserna Gábor polgármester javaslatára a város egészítette ki. Ez is fantasztikus, példaértékű cselekedet volt. Az éves munkánkban természetesen ez a legjelentősebb kihívás, ezért máris megkezdtük a jövő évi esemény előkészítését. Ebbe máris sok új gondolatunkat építjük bele. Nagyon izgalmas a feladat, mivel reméljük, a jövő évi kupanapot is ezen a helyszínen, de már Magyarország legragyogóbb, megújult csarnokában bonyolíthatjuk le.

Tisztelt Mindenki, aki valamilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy községünk csapata részt vehessen a Carissa kupán! Bár már a XVII. Carissa Kupa véget ért és mindannyian hazatértünk otthonainkba, visszaálltunk megszokott életünk teendőihez, az élmény, amelyet Dunaújvárosban szereztünk erősen jelen van bennünk, hiszen mély nyomot hagyott.

Köszönetet szeretnénk Önöknek és nektek mondani a profi szervezésért, a minden igényt kielégítő ellátásért és azért a mérhetetlen szeretetért, amelyet irántunk tanúsított mindenki. Ebben a rohanó világban, amikor az emberek szinte már csak a saját problémáikkal vannak elfoglalva, rendkívül felemelő érzés megtapasztalni azt, hogy akik életükben először találkoznak valakivel, így tudnak szeretni, ennyire szívén viselik embertársaik sorsát.

Felmerült bennem a kérdés: Mi is a Carissa Kupa? Mit adott nekem ez a pár nap? Ha definiálni szeretném, akkor úgy lehetne megfogalmazni, hogy egy életérzés. Azoknak a behatásoknak, élményeknek a nagy halmaza, amely a részt vevőket éri minden pillanatban. A Carissa kupa Önök és ti vagytok. A szervezők szívének egy darabja benne van ebben a rendezvényben. Pont azért ilyen nagy sikerű, mert ennyire tiszta és ennyire emberi. Az pedig, hogy mi is részesei lehettünk ennek az életérzésnek csodálatos. Egy nagyszerű sportélmény, amelyhez hasonlót még nem tapasztaltunk.

Épp ezért nem titkolt célunk, hogy a Carissa Kupán való részvételt hagyománnyá szeretnénk tenni. Dunaújváros egy olyan város ahová mindig szívesen megyünk, Önök és ti pedig olyan emberek, akikkel mindig szívesen találkozunk és akiket itthol is bármikor szívesen látunk vendégként.

Végezetül pedig minden jót kívánok! Áldja meg a jó Isten munkásságukat és munkásságotokat! Sikereket, jó egészséget, kitartást, örömet és boldogságot kívánunk az élet minden területén számotokra, az Önök számára! Bízva a mihamarabbi találkozásban és a jövőbeni közös élmények megélésében, 

Üdvözlettel és mély tisztelettel,
Varga Attila (Jánosi - Ukrajna) jegyzője és Jánosi FC csapatának csapatvezetője

A városi összefogás eredménye: ha Carissa Kupa – akkor borítékolható a siker!

A 2019. évi XVII. Carissa Kupa – ahogy a szlogenjük is hirdeti – „Mindenkit összekötött”: közönséget, csapatokat, játékosokat, szervezőket. Sikertörténet!

A Lázár Lovaspark csapatunk a téli szezonban több rangos tornán játszott. Van lehetőségünk.

Ennek alapján mondhatjuk, hogy a dunaújvárosi szervezés – figyelmes házigazdákkal – remek, baráti hangulatú. 

Az díjak méltóak a torna színvonalához.

Az összefogás példamutató. A város közéleti méltóságainak jelenléte, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szakmai támogatása a rendezvény rangját emelte.

Ha valakit külön említhetünk a sikeres szervező csapatból, akkor az Petrás Gábor és a hozzáértő, kitűnő munkatársai. Felkészültek, türelmesek, segítőkészek, a háttérben dolgoznak.

2019-es mezőny tovább erősödött. Példa rá, hogy a tavaly még a negyedik kalapba, tehát a leggyengébbek közé sorsolt Kézdivásárhely az idén döntőt játszott.

A Lázár Lovaspark csapatunk nagy sikere, a székesfehérvári nemzetközi MASTEPLAST Kupa megnyerése után érkezett a tornára.

A négy közé jutásért csapatom a futsal válogatottakkal erősített, NB-I-es Aramisra épülő Mad-Dogs csapatával kerültünk szembe.

Jó csapat! A túl magabiztos ellenfelünk – a megnyilatkozásaikból ítélve – aligha hitte, hogy gondjuk lehet velünk. Lett! 1:1-re végeztünk és „csak” büntetőkkel maradtunk alul. Ha egy büntetőt berúgunk. Nincs ha…

Szakértő vélemények szerint döntőnek beillő meccset játszottunk! A tornát – a több jó csapat közül – a legszerencsésebb nyerte!

A sorsolás úgy hozta, hogy a döntőbe jutott két csapattal szembe kerültünk és döntetlent játszottunk. Végülis a Lázár Lovaspark veretlenül (!) esett ki a Carissa Kupából. 

Kulturált játékkal kivívtuk a nagyközönség és a kispályás foci szakértőinek elismerését. Kitűnő játékosunk Sárközi Szabolcs a Mad-Dogsnak mintegy 20 (!) méterről rúgott bombagóljával elnyerte a „Torna legszebb pillanata” kitüntető címet.

A személyemnek szóló, de a csapatom játékát dícsérő „Emlékplakettet” jóleső érzéssel vettem át, köszönöm!

A színvonalas tornán sikeresen szerepeltünk. A Lázár Lovaspark csapata az ország legjobbjai közé érkezett. Jövőre Veletek ugyanitt, ismét. Addig gyakoroljuk a büntetőrúgásokat…

Boldogsággal tölt el, hogy immár másodszor tudtunk részt venni ezen a rangos tornán. Ismét öröm volt találkozni volt Dunaferres csapattársakkal, barátokkal régi és új ismerősökkel. A XVII Nemzetközi Carissa Kupán olyan élményekben részesültem a torna elejétől egészen a dobogóig, amit ritkán tapasztaltam labdarúgó pályafutásom során.

Véleményem szerint a labdarúgásnak csodálatos összetartó ereje van, főleg amikor jótékonyságról van szó: legyen az egy iskola, egy kórház, egy beteg gyermek, vagy akár egy sportlétesítmény, ahol gyermekeink utánpótlás korú játékosaink kényelmesen dolgozhatnak.

A Carissa Kupa összeköt bennünket az anyaországi magyarokkal. 1996-ban mikor először Dunaújvárosba kerültem – még gyerekként – sok nehézséggel kellett szembenéznem de becsülettel végigcsináltam. Most pedig felejthetetlen élmény a Carissa Kupán a dobogó második fokán állni és elénekelni a Magyar Himnuszt az anyaországban. A Carissa stábja ismét erőn felülit teljesitett. Nagyszerü volt látni a csarnokban a legendás Magyar Válogatott labdarugókat, de ugyanúgy örömmel töltött el, amikor a gyerekek bevonultak és  hatalmas lelkesedéssel fociztak – hiszen bennük van a jövő és ők a legfontosabbak. Nagyon büszke vagyok az ezüstéremre, csapatomra és úgy gondolom, hogy sok embernek – határon innen és határon túl – szereztünk örömet szereplésünkkel.

Ismét csodálatos érzés volt otthon érezni az anyaországban magunkat. Mindenkinek hálás vagyok, aki csak egy picit is segített, szurkolt nekünk!

Erőt és jó egészséget kivánok a Carissa stábjának, hogy jövőre is megrendezhessék ezt a nagyszerü nemzetközi sporteseményt.

Végezetül egy Tamási Áron idézettel búcsúzok minden sportbaráttól:

AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY VALAHOL OTTHON LEGYÜNK BENNE.

Nagyon pozitív élményekkel gazdagodva jöttünk el Dunaújvárosból a Carissa Kupáról. Budaörsi MAD-DOGS focisapatunkról sokan tudják, hogy egy nagyon összeszokott baráti társaság. Szeretünk minél több kispályás labdarúgó tornára járni az országban. A hazai rendezésű tornák mellet 3 éve rendszeres részvevői vagyunk az 5+1 es Bajnokok Ligájának is, amit Szlovéniába rendeznek meg minden évben és első alkalommal meg is tudtuk nyerni, amire igazán büszkék vagyunk.

Éppen ezért nagy tapasztalatunk van a nemzetközi és a magyarországi 5+1 es terem tornákkal kapcsolatban. Idén most voltunk harmadszor Dunaújvárosban a Carrisa Kupán és ilyen fejlődést még sehol semelyik tornán nem tapasztaltunk, amit idén a Carissa kupán éreztünk és láttunk!

Általában minden tornán a szervezők megpróbálják hozni a bevált kötelező sémát és nem kockáztatnak semmi újjal, de a Carissa Kupán nem így van! Petrás Gábor és csapata nevelgeti ezt a kupát, mint a kis gyermekét, évről évre mindig hozzá tesz valami kis pluszt, és most már a Carrisa Kupa tényleg az ország egyik legjobb tornájává nőtte ki magát.

A csapatok, akik részt vettek a tornán, a lebonyolítás a szervezés a kísérő műsorok, a játékvezetők rengeteg munkával nagyon profin össze volt rakva az idei megmérettetés. Ezért tiszta szívből gratulálunk Dunaújvárosnak, hogy egy ilyen rangos tornával tudja évről évre megajándékozni a szép számmal kilátogató néző közönséget és a focicsapatokat.

Nagyon szépen köszönjük Dunaújváros Polgármesterének, Cserna Gábor úrnak is a felajánlást az egy hetes Balatoni nyaralást, amit az első három helyezett csapat kapott. Ez nagyon szép és példa értékű ajándék a csapatoknak, hiszen ilyet még sehol nem tapasztaltunk és egy igazi csapatajándék! Gratulálunk az Erdélyből érkező Kézdivásárhely csapatának is az elért eredményhez és a példa értékű sportszerű viselkedésükhöz, amit a tornán és az eredményhirdetésen láthattunk tőlük.

Remélem, még találkozunk velük és játszunk még a döntőhöz hasonló közönségszórakoztató mérkőzést Dunaújvárosban a Carissa Kupán. Köszönjük még egyszer a szervezőknek és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy részesei lehettünk ennek a Dunaújvárosi csodának, amit úgy hívnak, hogy Carissa Kupa. Reméljük mi is minden évben tudunk indulni, hiszen az ország legrangosabb tornájának tekinthető 5+1-es labdarúgó rendezvényén megtisztelő pályára lépni, ilyen közegben ennyi néző előtt felejthetetlen élmény szerepelni. Köszönjük Dunaújváros!

Nagyon régi már a kapcsolatom a Carissa Kupával. A kezdetek kezdetétől egészen az elmúlt évekig részese voltam kispályás csapataimmal (Nepál, Háromkirályok). Biztos, hogy a büfében vagy a lelátón lesznek régi arcok, régi barátok, akikkel öröm lesz a találkozás a múlt felidézése vagy éppen a jövő találgatása. Mivel aktív részese vagyok a helyi futsal életnek, azt is figyelemmel fogom kísérni, hogy hol bukkan fel olyan fiatal tehetség, akit szívesen látnék Dunaferr DUE mezben futsalozni. Kívánok MINDENKINEK sok sikert és Carissa ÉLMÉNYT!

A 2019-es XVII. Carissa Kupát azért várom talán másképp, mint mások, mert nekem, nekünk ez lesz az első alkalom, hogy részt veszünk rajta. Az új dolgok megismerése, élmények megélése pedig az embert mindig egy bizonyos szintű egészséges izgalommal, várakozással tölti el. A sportnak összetartó ereje van, főleg a labdarúgásnak. Ennek köszönhetően úgy lehet küzdeni nemes célokért és jótékonykodni, hogy közben sportolunk és a tudásunk is megmérettethetjük. Szeretnénk vidékünket képviselve mi is bekerülni ebbe a vérkeringésbe, jól érezni magunkat és a lehető legjobb eredményt elérni a Carissa Kupán! Továbbá köszönettel tartozunk Cserna Gábor Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesterének a meghívásért – ígérjük tisztességesen fogunk küzdeni!

Legutóbb akkor voltam Dunaújvárosban, amikor az NB 3-as csapattal látogattunk ide, s hét-nyolcezer ember előtt játszottunk óriási hangulatban. Szeretek ide járni, rúgtam azért pár gólt itt is, nagyon örültünk, amikor eldőlt, hogy pályára lépünk ezen a tornán, s egy percig sem gondolkoztunk azon, hogy eljöjjünk Dunaújvárosba. ez egy jó dolog, mert ilyenkor azért mindig összejön a brigád, a régi játékostársak, s tudunk egy kicsit nosztalgiázni is. A Dunaferr egy jó csapattal állt fel erre a meccsre, s úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertek, külön öröm, hogy óriási volt a hangulat, megérdemli Dunaújváros, hogy ilyen közegben tudjanak játszani az amatőrök is. Ilyen hangulatú tornákat kívánok a hazaiaknak a jövőben is, míg nagypályán olyat, amilyen a közelmúltban lejátszott NB 3-as mérkőzésünkön volt.

Aludtam rá, nem is egyet és most is úgy gondolom, ahogy ott a játék hevében: a XVI. Carissa Kupa rendezése, szervezése, hangulata, fociértéke, a honlap példaértékű, percre kész működtetése és a kommunikáció-nemzetközi színvonalú volt. Magam, elsősorban a folyó ügyekért felelős Petrás Gábor Úrral voltam kapcsolatban, aki – tapasztalataim szerint – udvarias, empatikus, a csapatok érdekeit szem előtt tartó, a részletekre is higgadtan figyelő, felkészült szervező.

Csapatom, számos rangos torna megnyerése után a megmérettetés, a tapasztalatszerzés igényével, sorainkban az egykori dunaújvárosi kedvenc, (NB1-es gólkirály-rekordot ma, 35 éve is tartó) Tököli Attilával, a megtisztelő módon, a  torna legjobb játékosának választott Dvéri Zsolttal, valamint összesen mintegy 400 nemzeti válogatottsággal rendelkező futsal játékosaink sorával érkezett Dunaújvárosba. Örülünk, hogy baráti kapcsolatainkat tovább építhettük, új barátokra leltünk, főképpen pedig, hogy – a visszajelzések alapján – céljainkkal egyezően, kulturált játékunkkal elnyertük a közönség, a csapatok és a szervezők szimpátiáját.

A négy legjobb közé került csapat színvonalas meccseken, nagyot küzdött. A kitűnően, igazi kispályás focit játszó Dunaújvárosi Vasast – az egykori, örömmel viszont látott játékosaimmal Schrancz Balázzsal, Ughy Márkkal és  Jenei  Ottóval – feltétlenül még ide sorolom. A Lázár Lovaspark Team focicsapat negyedik helye, ilyen mezőnyben siker! Megítélésem szerint  a legszerencsésebb(!) csapat, a Ritter Imre és Sós Ferenc barátaim által  évtizedek óta sikeresen vezényelt NB-1-es Aramis nyerte a kupát.

Csapatom nevében köszönöm, hogy ott lehettünk a kispályás foci ünnepén!

Az elő-elő-elő-előnevezésünket a XVII. Carissa Kupára a Lázár Lovaspark ezennel tisztelettel "leadja"! Kéretik elfogadni! 

Többször jártam már Dunaújvárosban. A Carissa Kupáról már hallottam, de most vagyok itt első alkalommal. Mindenféle sportesemény nagyon jelentős és támogatjuk természetesen. A foci egy kivételezett helyzetben van, hiszen nagyon sok embert megmozgat, és most is örömmel láttam, hogy a háromnapos programon rengeteg néző volt.  A legnagyobb öröm, hogy az utánpótlás korú gyermekek is pályára léptek, és a szurkolók között is sokan voltak fiatalok. Ezek a legjobb motivációs eszközök számukra, hiszen láthatják a legendákat és a jelenlegi profikat focizni, és ilyenkor lehet a legjobban kedvet csinálni nekik. Nem beszélve még a kupa jótékonysági céljáról, egy nagyon nemes ügyet szolgált.

Ahogy Cserna Gábor polgármesterrel is beszéltük, Dunaújváros egy nagyon sportos város, közel áll a szívünkhöz. Emlékszem, amikor még én is sportoltam a ’90-es években, Dunaújváros volt a sportfőváros, rengeteg bajnokcsapat játszott itt. Jó lenne, ha megint a régi fényében tündökölhetne a sportélet, a város mindig is élen járt a csapatsportokban.

Nagyon boldogok vagyunk, tizenhat évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy egy 1200 férőhelyes csarnokot színültig meg tudunk tölteni, úgy, hogy még a plafonon is lógnak az emberek, de sikerült és erre rendkívül büszkék vagyunk. Úgy gondolom, hogy sikerült minden tekintetben kiszolgálnunk azokat, akik kilátogattak a viadal mindhárom versenynapjára, jól szórakozhatott mindenki, s azon fogunk dolgozni, hogy ez a következő Carissa Kupán se legyen másképp. Hajrá Dunaújváros, Hajrá Carissa Kupa!

Nagyon vártuk a Carissa Kupát, mert tavaly csak a 2. helyen végeztünk, és idén szerettük volna megnyerni a tornát. Úgy érzem az idei torna erősebb volt, mint a tavalyi, több jó csapat nevezett. Én személy szerint nagyon szeretek a Carissa Kupára járni, mert mindig nagyon jó hangulata van. Sok néző, rengeteg barát, ismerős, jó hangulatú meccsek. Mi rendhagyó módon Karmacsi Autó-Mad Dogs néven indultunk. Karmacsi Tamás és Deményi Gábor volt a két csapatvezetőnk és ők rakták össze a keretünket. A csoportmeccseket 3 győzelemmel zártuk, első helyen mentünk tovább. A sorsolásnál viszont nem volt szerencsénk, mert nagyon nehéz ágra kerültünk. A mi águnkon volt 6 olyan csapat is, aki esélyes volt a tornagyőzelemre, a másik ágon viszont csak kettő-három. A nyolcad-döntőben rögtön összekerültünk a Karmacsi fiatalokkal, aminek nagyon nem örültünk. Nem akartunk a “testvér” csapat ellen játszani.

A negyeddöntőben összejött a tavalyi döntő, a Dunaferr Vasas ellen, ami az erőviszonyokat tekintve akár az idei döntő is lehetett volna. Az elődöntőben jött a nagyon jó erőkből álló Lázár Lovaspark, de úgy gondolom, hogy megérdemeltem nyertünk és jutottunk be a fináléba. A döntőt a fehérvári Sárépszerrel játszottuk és 1:1-es döntetlen után büntetőkkel sikerült megnyernünk a Carissa Kupát. A helyzetek és a játék alapján már a rendes játékidőben meg kellett volna nyernünk a meccset, de a helyzetkihasználásunk nagyon rossz volt és az ellenfél kapusa is remekül védett. Összességében nagyon-nagyon örültünk, hogy meg tudtuk nyerni a tornát, érzésem szerint szombaton es vasárnap is nagyon egyben volt a csapatunk és nagyon jól fociztunk, mindenki egytől-egyig. Igazi csapat voltunk! Jövőre találkozunk! – Fekete Róbert (Karmacsi Autó-Mad Dogs), a Carissa Kupa gólkirálya

Jelentős esemény városunkban a XVI. Carissa Kupa, hiszen láthatjuk, tele volt a sportcsarnok lelátója. Minden év elején kilátogat a sportszerető közönség, két oknál fogva. Az egyik a focinak a szeretete, a másik pedig a jótékonyság. A szervezők ismét egy nagyon nemes célt tűztek ki, mégpedig a Móra iskola segítését, egy speciális fejlesztő szoba kialakítását.  A torna során több mint egymillió forint gyűlt össze, ezért köszönet a támogatóknak, a kilátogatóknak, a szervezőknek. Ez ugyanolyan nagyszerű dolog, mint amikor Pecsét István, vagy a három beteg kislány gyógykezelése érdekében összefogtak vállalkozók, magánszemélyek. Úgy érzem, ez hasonló, mint amit a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség is tesz, amit megvalósított a mostani rendezvény során is.

A tizenhatodik Carissa Kupa egyik jelentősége, hogy immár határokon átívelő, nemzetközi méretűvé nőtte ki magát ez a torna. Egyrészt fontos a sportértéke, hiszen az ország kispályás labdarúgó krémje gyűlik össze, másrészt, jótékonysági cél is megvalósul a program során. A szervezők a döntő szünetében jelezték, másfél millió forint gyűlt össze a Móra iskola számára, a készségfejlesztő szoba kialakítására. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek ezúton is szeretném megköszönni a kiváló és odaadó szervezést. Izgalmas volt a program, a ferencvárosi Zöld Sasok és a Kohász öregfiúk meccse jó kis összecsapás volt, és ami a szívünkhöz közel áll, hogy dunaújvárosi csapat nyerte meg a tornát. Úgy gondolom, kiemelkedő közösségi értéket képvisel a kupa.

Évről évre több csapatot hívnak meg a Carissa Kupára, idén határon túli együttesek is jöttek. Aki részt vett ezen a háromnapos rendezvényen, láthatta, hogy hatalmas közönségszervező ereje volt, hiszen telt ház előtt játszották a mai meccseket. Szurkolt mindenki, itt voltak a válogatott fradisták, Lipcsei, Dragóner, Nyilasi Tibor, a Kohász bajnokcsapat tagjai, a kupa győztese egy dunaújvárosi csapat, a Karmacsi Autó - Mad Dogs lett, a jótékonysági célra, a Móra iskola támogatására pedig másfél millió forint gyűlt össze.

Nagyon fontos és nagyszerű jótékony célt fogalmaztunk meg a soron következő XVI. Carissa Kupára. Értelmi fogyatékos gyermekek mindennapjait szeretnénk jobbá, élhetőbbé tenni azokból a bevételekből, amelyek a tornán realizálódnak. Reméljük, hogy meg tudjuk valósítani elképzeléseinket és ismét csillogó gyermekszemek teszik fel a pontot a Carissa Kupára.

Nagyon boldogokvagyunk és büszkék a XVI. Carissa Kupán elért eredményre! Csapatunk a GBB Zrt ismét bizonyította, hogy jó közösség és ez a baráti kötelék nagyon fontos és szívvel sok mindent el lehet érni. A Carissa Kupa évről - évre színvonalasabbá válik és ez a szervezésben és a csapatok minőségében is látszik. Egyre izgalmasabb mérkőzések vannak, kiélezett csaták ahol csak nüanszok döntenek.

Köszönjük a támogatóknak és a szervezőknek, hogy megteremtették a lehetőséget arra, hogy ennyi ember előtt léphettünk pályára – fantasztikus élmény volt, hiszen szinte minden játékosunk Dunaújvárosi kötődésű, ez adott nekünk egy kis pluszt is, ami végül hozzá segített minket a bronz megszerzéséhez. Köszönjük a főtámogatónak Nagy Zsoltnak, hogy itt lehettünk és a belénk fektetett bizalmat meg tudtuk hálálni. Jövőre is számolni kell velünk az ellenfeleknek. Hajrá Újváros! Köszönjük DLSZ és Carissa Kupa, a felejthetetlen emléket! 2019- ben találkozunk!

Az Athletico 07 Budapest FC története során, sok tornán járt már, de először vett részt ilyen kvalitású eseményen. Mind a színvonal, mind az ellenfelek messze meghaladják azt a szintet, amihez mi hozzá vagyunk szokva. Egész egyszerűen más kategória. Bár pont ezek miatt az eredményeink nem lettek jók, de ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat és örömmel gondolunk vissza a XVI. Carissa Kupán csapatunkat ért élményekre. A színvonal profi, a körítés profi, az ellenfelek profik, a hurka finom... Ennél több úgy gondolom, nem is kell.

Az Athletico focicsapat gratulál a Carissa Team-nek és mi is úgy gondoljuk, hogy Dunaújváros megérdemli a Carissa élményt. Tudjuk már, hova és miben kell fejlődnünk, hogy eredményesek lehessünk. Köszönjük szépen és gratulálunk a győztes Karmacsi-Mad Dogsnak, gratulálunk minden résztvevő csapatnak, továbbá azoknak, akik hozzájárultak a XVI. Carissa Kupa sikereihez. Jövőre találkozunk újra.

Még mindig vegyesek az érzéseim, mert mindenképpen Főtáblás szerettem volna lenni vasárnap…! Az esélyünk megvolt, de hibáztunk is és a „szerencsefaktor” ezúttal a másik oldalra állt. Viszont köszönhetően a Srácaimnak - akik kivétel nélkül pozitív élményként élték meg a két napot – én is egyre derűsebben látom az elért „helyezést”! Nem hiszem, hogy sokkal több kell annál, amikor fiatal, jóképességű „huligánok” írnak a torna után, hogy:

„SZUPER VOLT! KÖSZÖNÖM! KÖVETKEZŐ?”

Valahol erről is szól a sport, nem?!  Én is köszönöm nekik, hogy annak ellenére, hogy néhányan most találkoztak először, baráti társaságként töltve a két napot, egymásért is játszva lettünk a „legjobb kieső”. Amit azonnal leszögeztünk, hogy biztosan játszunk még ebben a formában - nem is keveset, akár a városi bajnokságban is - és jövőre természetesen visszatérünk, hogy előrébb végezzünk, mert ott a helyünk! Köszönjük a SikerAblaknak  a lehetőséget! Azért pedig, hogy XVI. Carissa Kupa idén is jó hangulatú és színvonalas rendezvény volt, köszönet a szervezőknek! 

Hajrá SikerAblak GSV!

Nagyon régen szerepeltem ilyen nyílt kispályás labdarúgó tornán, hiszen már inkább az öregfiúk mérkőzéseken veszünk részt. A Lázár Lovaspark csapatával évek óta járunk különböző kupákra, de ami itt fogadott bennünket azért minden elismerésem a szervezőké. Minőségi csapatok és körülmények, valamint maga a szervezés nagyon magas színvonalú volt. Jó volt látni külföldi csapatokat is a pályákon, hiszen velük még nívósabb és színesebb volt a torna. A rendezők pedig kitettek magukért, hiszen a vasárnapi programokkal olyan fantasztikus futball hangulatot teremtettek, ami példaértékű a mai labdarúgásban.

A betétprogramok egytől egyig igazi csemegék voltak még számunkra is, hiszen gyerekeket látni focizni mindig jól eső érzés, valamint Nyilasi Tiborék még a mai napig meghatározó személyiségek a labdarúgásban. Sajnos nem sikerül a dobogó harmadik fokára felkerülni, de nagyszerű érzés volt teltház előtt focizni. Gyerekkorom óta a kispályás labdarúgás a NAGY szerelmem, hiszen minden karrier ott kezdődik el és ott fejeződik be, ha újra kezdhetném, csak a kispályán fociznék...

Sajnos nem tudtam átvenni a különdíjat, amit a szervezők és a szakma nekem ítélt, de amikor este megtudtam olyan boldog voltam, hogy az aznapi a fájdalmaim enyhültek és olyan eufórikus érzés töltött fel, hogy nem tudtam este aludni. Nagyon büszke vagyok erre a díjra, hiszen mindig is próbáltam példát mutatni a pályán és a magánéletemben és a Carissa Kupán nyújtott teljesítményem díjazásakor nyilván ezeket  az érveket is figyelembe vették a szervezők.

Személy szerint gratulálok a csapatoknak és kívánom a torna megálmodóinak, hogy folytassák ezt az igazán profi munkát, hiszen minden itt kezdődik és itt fejeződik be a egy labdarúgó életében... Még egyszer gratulálok a csapatoknak hogy egy ilyen erős mezőnyben a dobogóért küzdhettünk és természetesen köszönettel tartozunk a Lázár Lovaspark Teamnek és Prof. Dr. Fehér Károlynak hogy megteremtette nekünk a feltételeket a kupán való szerepléshez. Jövőre ismét itt leszünk Carissa Kupa!

Hihetetlen érzés 17 év után visszatérni Dunaújvárosba! Nagy megtiszteltetés volt számomra és a csapatom számára is ez a nagyszerű fogadtatás, amiben részesültünk. Köszönöm a Kezdivásárhelyi Sportegyesület vezetőinek, hogy támogattak bennünket abban, hogy kijussunk a XVI. Carissa Cup Nemzetközi Jótékonysági Kispályás Labdarúgó Tornára!

Szeretném megköszönni Petrás Gábornak, egykori csapattársamnak, barátomnak a meghívást erre a csodálatos sporteseményre. Azt hiszem nemcsak Dunaújváros, hanem egész Magyarország büszke lehet arra, hogy van egy ilyen nagyszerű rendezvény, amit Gábor és munkatársai profi módon lebonyolítanak. Ami a játékunkat illeti: mi futballozni megyünk mindenhova, és itt minden feltétel adott volt, hiszen nagyszerű közönség előtt, kiváló csapatok ellen tudtunk játszani, amit hálásan köszönünk.

A CARISSA KUPA mostantól a lelkünkben él és reméljük, hogy szerény csapatunkkal jövőre is el tudunk látogatni erre a különleges rendezvényre. Kalácska elnök úrnak is külön köszönjük a segítséget, valamint Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármesterének Cserna Gábornak a lehetőséget, hogy eljöhettünk Magyarországra, Dunaújvárosba.

Számunkra mindig a kiemelt fontosságú tornák közé tartozik a Carissa Kupa. Idén én is kíváncsian vártam, hogy milyen újdonságokat és milyen színvonalat hoz a rendezvény. Nem kellett csalódnunk! A jótékony célra összegyűjtött 1.500.000.- forint miatt, már nem volt hiába való megszervezni ezt a 3 napot! Nagyszerűen sikerültek a betétprogramok is, a Fradi öregfiúk meghívása telitalálatnak bizonyult.

Régen voltak ennyien a csarnokban! Ami a foci részét illeti, a vártnál erősebb mezőny gyűlt össze. Ezért még értékesebb, csapatunk a Karmacsi Autó-Mad Dogs győzelme. Először indultunk ezzel a vegyes csapattal és úgy gondolom nagyszerűen játszottunk! Megérdemelten szereztük meg a XVI. Carissa Cup Nemzetközi Jótékonysági Kispályás Labdarúgó Torna győzelmét, immár 9. alkalommal! De úgy gondolom, aki végig izgulta ezt a 3 napot, mindenki nyert! Köszönjük az Aramisnak, hogy együtt indultunk el a kupán. Jövőre, ugyanitt! 

Nagy örömmel és várakozással érkeztünk újra a Dunaújvárosi Carissa Kupára (Sárépszer Kft)! Az állandó kispályás bajnokságok mellett (Székesfehérvári Alba Liga, Móri Téli Bajnokság) ez volt csapatunk 7. állomása a téli teremkupa szezonban! Törökbálinton kezdtünk december elején, ahol a döntőben a budapesti Mates-Team csapatától szenvedtünk vereséget, majd a balatonfüredi kaminokupa következett ahol bronzérmet szereztünk! A hónap közepén Balmazújvárosba utaztunk, ahol már a nyolcad-döntőben szembe jött országunk jelenlegi talán legjobb 5+1-es kispályás csapata a Mad-Dogs Aramis akiktől szoros csatában 3:2-es vereséget szenvedtünk! A két ünnep között került megrendezésre a Székesfehérvári Futballfesztivál, ahol címvédőként léptünk pályára és idén is sikerült megszereznünk az első helyet! A megállapodás szerint a fehérvári győzelemnek köszönhetően a nevezési díjat nekünk nem kellett volna befizetnünk. Azonban mi a DLSZ képviselőjével, Petrás Gáborral történt egyeztetést követően úgy döntöttünk (tavaly is ezt tettük), hogy az összeget befizetjük és a nagyszerű jótékony célra felajánljuk.

Január első hétvégéjén aztán Hévízen próbáltunk szerencsét, ahol ugyan nem szenvedtünk vereséget senkitől, de a második csoportkörben elért két döntetlen miatt kiestünk! A Carissa Kupát megelőző hétvégén a Csóri Csuka kupát hódítottuk el immár harmadszor! Így érkeztünk Dunaújvárosba ahol harmadik alkalommal szerepeltünk és a színvonalban valamint a szervezés minőségében idén sem kellett csalódnunk! Elég erős csoportba kerültünk a dunaújvárosi bajnokság 2. helyén álló Dunabiztos-Microval, a Gaszisportvideoval és a Kézdivásárhellyel (akik szintén nagyon erős csapattal érkeztek) találkoztunk. A nyitómeccsen óriási küzdelmek árán, ha kis szerencsével is de 1:0 arányban győzedelmeskedni tudtunk és végül csoportelsőként jutottunk a torna egyenes kieséses szakaszába! Ennek és a sorsolásnak is köszönhetően talán kicsit gyengébb ágra kerültünk és sikerült a döntőig menetelnünk, ahol azonban már nem állt mellénk Fortuna Istennő és az 1:1-es végeredmény után a büntetőpárbajban alul maradtunk! Ezúton gratulálunk a Karmacsi-Mad Dogs csapatának a megérdemelt tornagyőzelemhez!

Elismerés illeti Petrás Gábor és Tóth Imre Urakat valamint az egész Carissa stábot a remek lebonyolításért. Valóban évről évre mindig tudják fokozni a torna minőségét! Jövőre természetesen mi is visszajövünk, és újra harcba szállunk a kupa elhódításáért!

Nagyon sok hasonlóság van a Vöröskereszt és a DLSZ tevékenysége között, hiszen mindkét szervezetnek fontos feladata az emberek támogatása. A DLSZ a Carissa Kupán ismét megmutatja, hogy milyen fontos számukra is s segítségnyújtás. Nagy öröm számomra, hogy az idei évben újabb véradás lehetőségével is segítenek a Carissa kupán. Személyesen is nagyra értékelem, hogy rajtuk keresztül nagyon sok embernek segíthetünk! Köszönöm a munkájukat!

Örülünk, hogy a FociTour.hu is részese lehet a legközelebbi Carissa kupának! A méltán népszerú Carissa kupa nemcsak a sportról, hanem a jó indulatról és a segítségről is szól. A FociTour örömmel ajánlja a mérkőzésjegyeket és már most nagyon várjuk a látogatásunkat Dunaujvárosba, biztosak vagyunk, hogy sok szép élménnyel térünk majd haza. Előre is köszönjük a szervezést és a közvetlen ügyintézést!

Nagy örömmel jövők mindig Dunaújvárosba és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében lévő eseményekre, hiszen a szövetségben folyó munka példaértékű. A Carissa Kupa élménye évek óta magával ragad, hiszen olyan profi a szervezés, amilyent labdarúgó-vezető pályafutásom ideje alatt csak kevés helyen tapasztaltam.

A kupa hangulata, élménye, sportértéke, igen magas színvonalú, valamint az az összefogás, ami akkor tapasztalható, amikor egy-egy jó ügy érdekében remek célokat fogalmaznak meg a szervezők az nagyra becsülendő.Ráadásul mindig megtalálják azokat a pontokat ahol tényleg szükséges a közös segítségnyújtás. Idén is együtt segítették (ezúttal) a Dunaújvárosi Mentőállomást a kupa szervezői, a csapatok és mindenki, aki kilátogatott a háromnapos sporteseményre.

Cégem, a Roneko Kft. nem véletlenül segítette a rendezvényt és lett Aranyfokozatú támogatója a Carissa kupának, hiszen mi is valljuk, hogy csak közösen tudunk igazi értékeket teremteni. Ezt teszi a Duanújvárosi Labdarúgó Szövetség is, a Carissa Kupa szervezésével!

Nagy örömmel vettünk részt idén is immár 3. alkalommal a méltán híres Carissa Kupán! Sajnos csapatunk nem tudott a legerősebb összeállításban pályára lépni, mert már elkezdték az NB-s nagypályás csapatok a felkészülést és a futsal NB1-ben is bajnoki mérkőzést játszottak a torna másnapján! Ezért az itt érdekelt játékosok nem tudtak eljönni velünk! A sorsolás se kedvezett túlságosan, elég nehéz csoportba kerültünk és sajnos a nyolcaddöntőben egyből a rekord bajnok Karmacsival találtuk szemben magunkat. Ez a mérkőzés jelentette a végállomást a csapatnak, az utolsó percben kicsit talán könnyen megadott a gólvonalról kirúgott vitatott góllal kiestünk!

Sajnos úgy éreztük az egész torna során, hogy a dunaújvárosi bírók előnyben részesítik a helyi csapatokat és ez véleményünk szerint nem jó! Meggyőződésem, hogy fordított szituációban nekünk nem adtak volna meg ilyen gólt, hogy mást ne mondjak az ellenkező oldalon két szituációban is kilökték a labda alól a játékosunkat a hatoson belül, de a sípok némák maradtak! De nem akarom a játékvezetők nyakába varrni a kiesésünket, jobban kell játszanunk és annak aki meg akarja nyerni a kupát mindenkit meg kell vernie, bármikor találkozik vele! Ezt a kis incidenst leszámítva ismét nagyon jól éreztük magunkat, a torna semmit nem vesztett színvonalából, mind a szervezés mind a játék minősége terén!

A jótékony célokat is jó kezdeményezésnek tartjuk és mi is felajánlottuk a fehérvári tornán nyert 30 000 Ft-os nevezési díjunkat a mentőállomás részére! Mégegyszer gratulálunk Petrás Gábor Úrnak a torna szervezéséhez és lebonyolításához, valamint Tóth Imre Úrnak és a Dunaferr Vasas csapatának a kupa első elhódításához! Reméljük, hogy jövőre is részt tudunk venni a Carissa Kupán és újra harcba szállhatunk az első helyért!

A XV. Carissa Kupa idén is méltó volt a korábbi években kivívott rangjához a nívós kispályás labdarúgó tornák között. Dunaújváros ezen futball fesztiválja jól példázza, hogy hogyan lehet a sportot, a szórakozást és a karitatív célokat megvalósítani egy esemény keretében.

A tornán részt vevő több száz játékos és a három nap alatt megforduló több ezer szurkoló amellett, hogy színvonalas, izgalmas mérkőzéseket vívott és látott egy nemes ügy - a dunaújvárosi Mentőállomás támogatása - mellé állt. Öröm számomra, hogy az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága is a rendezvény fő támogatói között lehetett, ezzel hozzájárulva a rendezvény sikeréhez.

Gratulálok a szervezőknek és remélem, még sok-sok éven keresztül vehetünk részt a Carissa Kupán!

Nagy örömmel tölt el, hogy részese lehettem Magyarország egyik legszínvonalasabb kispályás labdarúgó tornájának. Remek körülmények között, profi szervezés mellet megrendezett év eleji labdarúgó esemény a Carissa Kupa! Ez egy olyan rendezvény volt, ahol nem csak a labdarúgás kedvelői tudtak jól szórakozni, hanem mindenki, aki kilátogatott a helyszínre! Gondolok itt a döntő napján megrendezésre kerülő kiegészítő programokra, sztárvendégekre.

Magáról a tornáról az a véleményem, hogy minden csapat számára adott volt a lehetőség a győzelem megszerzésére. Nyilván voltak olyan gárdák, akik nem ugyanazt a játékerőt képviselték, mint az élen végző csapatok, de számukra lehetőség nyílt a nagyszerűen lebonyolított vigaszági Zeus Kupa megnyerésére!

Én személy szerint szeretném megköszönni Tóth Imrének, a Dunaferr Vasas vezetőjének, hogy én védhettem a Bajnokcsapat kapuját! Bízom benne, hogy jövőre is, és még sok-sok éven át megrendezik Dunaújvárosban ezt a tornát, és újra ezen a fantasztikus színvonalon kerül majd lebonyolításra!

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk ezt a nagyon színvonalas tornát. Úgy látom, hogy az egész nap során nehéz ellenfelekkel játszottunk, de a csapategységünk nagyon erős volt, és ezért sikerült a döntőbe kerülnünk. A különdíjat pedig annak köszönhetem, hogy sikerült a döntőben elérnem a GÓLT!

De ez nem lett volna elég a győzelemhez, hogyha a csapategységünk nem ennyire erős és nem akartuk volna ennyire ezt a győzelmet. Először már annak is örültünk, hogy bekerültünk a döntőbe.

Aztán úgy éreztük, hogy egy ilyen tornán a Himnuszt hallgatni a mérkőzés előtt, hogy ennyi ember kilátogatott azért, hogy minket nézzen, nem elégedtünk meg azzal, hogy csak a második hely legyen esetleg a miénk. Ez egy plusz motivációt, erőt adott a csapatnak, és szerintem ennek köszönhetjük a győzelmet.

Az idei évben is nagyon jól ereztem magam a Carissa Kupán! Mind a három nap kint voltam a csarnokban pénteken es szombaton végig szurkoltam a meccseket es segítettem is az önkéntes iskolásoknak. A vasárnap nagyon pörgős volt. Felemelően jó érzés volt énekelni ekkora közönségnek!

A döntő előtt pedig a Himnusz-t előadni hatalmas megtiszteltetés volt, ezúton is köszönöm Petrás Gábornak, hogy engem kért fel idén is erre. Együtt focizhattam a sztárvendégekkel, ami megint csak hatalmas élmény volt, egyébként személy szerint is ismertem sokakat közülük.

A hangulat, a szurkolók, a remek meccsek mindent felülmúltak! Igen magas színvonalú Torna volt. Remélem lesz hasonló élményekben részem jövőre is! 

Először is köszönetünket és elismerésünket szeretnénk kifejezni a csapatoknak a három napos remek szereplésért. A MéSzi Frucht Kft csapata pénteken kezdte a tornát, amit rögtön csoportelsőként zártunk. A szombati napot pihenéssel és regenerálódással tölthettük, mely jót tett a csapatnak, hiszen így frissen és kipihenve kezdhettük a vasárnapot. Tudtuk, hogy az egyenes kieséses szakaszban már nehéz dolgunk lesz, mert nagyon komoly ellenfelekkel találkozhattunk. A nyolc közé jutásért a helyi NBIII-as csapatot kellett legyőznünk, és szerencsére sikerrel vettük az akadályt.

A négy közé jutásért óriási harcot vívtunk a Csocsi Gumi csapatával. Ezt a mérkőzést kétgólos hátrányból megfordítva szintén megnyertük. A döntőbe jutásért a Karmacsi Autó csapatát kaptuk, akiket viszont már nem sikerült megvernünk, és nekik ez úton is gratulálunk. A bronzmérkőzést aztán megnyertük a Kemi-Ker Mirage ellen.

Az egyenes kiesési szakaszban három olyan csapattal is játszottunk, melyben saját (a bajnokságban minket erősítő) játékosaink ellen küzdöttünk. A Big Foot csapatában Dorogi Renátó, a Csocsi Gumi csapatában Vincze Dezső, a Kemi-Ker Mirage-ban pedig Balaskó Iván játszott az idén. Itt szeretnem megköszönni külön az ő segítségét, mert (mint csapatvezető társam) Iván nagy segítségünkre volt.

Örömmel tölt el továbbá, hogy mi adtuk a torna gólkirályát Miskovicz Roger személyében. Nagy megtiszteltetés számunkra az is, hogy a város legjobb csapataként zárhattuk a tornát.

Köszönetünket fejezzük ki a szervezőknek a remek hangulatért, a színes programokért, és a nézőkkel teli lelátóért. Sok sikert kívánunk a résztvevő csapatoknak a jövőt illetően, zárásként pedig mit is mondhatnék: „HAJRÁ MÉSZI FRUCHT!!!”

Nagyon szeretem a Carissa Kupát. Nagyon jó a szervezés, nagyszerűek a díjak, színvonalasak a kiegészítő programok. Jó érzés ennyi néző előtt játszani. Tényleg minden rendben volt. A Karmacsi Autó FC csapatát nagyon szeretem. Mar 4-5 éve játszok együtt a fiúkkal, amikor az időm engedi. Rendkívül jó a társaság.

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk megnyerni a tornát, pedig ez volt a célunk. Nagyon jól ereztem magam egész hétvégén. Örülök, hogy engem választottak a torna legjobb játékosának, büszkeséggel tölt el. Viszont ezt a díjat elcseréltem volna a torna győzelemre!

Először vettem részt a Carissa Kupán, mint csapatvezető. Nagyon erős csapatokat kaptunk a sorsolásnál, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Jó érzéssel töltött el, hogy a szurkolók értékelték a csapat igyekezetét. Több új ellenfél ellen léptünk pályára. Sajnos azonban csak a vigaszági szereplést sikerült kiharcolnunk.

Ott is két, eddig ismeretlen csapattal kellett megmérkőznünk. A délelőtti álmos kezdés után, egy szoros elődöntőt követően végül sikerült elhódítani a Zeus Kupát.

Gratulálok az ellenfeleinknek, köszönjük, hogy részt vehettünk a tornán. Jövőre találkozunk!

Nagyon jó volt a hangulat, nagyon sokan is voltak, és persze szurkoltam a tesómnak, és csapatának, a Mészi Frucht-nak, úgyhogy nagyon jól ereztem magam. Kint voltam mindhárom napon, de az első nap sajnos több meccsről is lemaradtam, mert edzés után tudtam csak kimenni. Szombaton és vasárnap viszont egész nap a csarnokban voltam és szurkoltam a Zsoltiéknak, izgultam értük akár csak ők értem az én itthoni versenyeimen.

Összességében szerintem szépen szerepeltek, hiszen ez a III. hely remek eredmény ennyi csapat közül, és már most várom a jövő évi Carissa Kupát!

Nagyon jól éreztem magam. Barátom, Balaskó Iván hívására érkeztem. Voltak olyan csapattársak, akikkel eddig csak ellenfélként találkoztunk és volt olyan is, akivel már sokszor játszottam együtt. Fantasztikus hangulatú meccsek voltak köszönhetően a csapatoknak és az igazán nagy néző seregnek. A játékvezetők nehéz feladat előtt álltak és magas szinten feleltek meg a kihívásnak, ami ritka.

Külön köszönet a magas szintű szervezésért, a zökkenőmentes lebonyolításért, a jó hangulatú gálameccsek leszervezéséért, amelyek ugyancsak emelték ennek a jó hangulatú futball ünnepnek a színvonalát. Csapatunk erőssége a rutinunkon, a jól megválasztott taktikánkon és a küzdeni tudásunkon alapult. Mivel zömmel idősebb játékosokból álltunk (akik már nem tudtak annyit futni és olyan sebességgel, mint a fiatalabb ellenfeleink), ezért fontos volt a labdabiztosság és a szervezett, egymást segítő védekezés.

A IV. hely óriási dolog egy ilyen erősségű tornán, pláne abban a felállásban, ahogy játszottunk. Az elődöntőt egy nüanszon múló villanás döntötte el (sajnos nem a mi javunkra) egy perccel a mérkőzés vége előtt. Ezt követően már a III. helyért folyó csatára nem maradt energiánk, de úgy érzem, hogy büszkék lehetünk a teljesítményünkre.

Jó volt érezni, hogy a közönség mellettünk volt, és hogy helyenként a játékunkkal igen csak lázba hoztuk őket!

Rendkívül jó hangulatúra sikerült az idei Carissa Kupa, gratulálok a szervezőknek. Nagyon sajnáltam, hogy a döntőbe nem sikerült bejutnunk, de kárpótol a gólkirályi címért járó kupa.

Legjobban mégis annak örültem, hogy minket választottak Dunaújváros legjobb csapatának, és ezzel mehetünk a kedvenc éttermembe, a Kiskohászba!

Idén kissé foghíjasan érkeztünk a tornára, de tenni akaró, motívált játékosokkal a XV. Carissa Kupára. A kispadon Horváth Csaba és Schrancz Balázs segített minket. Az utóbbi évekhez képest nem nagy esélyesként érkeztünk, de a fejekben benne volt, hogy behúzhatjuk. Nem csillogó játékkal nyertük a meccseket, hanem taktikusan, egységesen, csapatként! A döntő napon, a négy meccset egy kapott góllal hoztuk le, ami szerintem a siker kulcsa volt.

Személyes gyűjteményemből nagyon hiányzott a Carissa Kupa elhódítása. Talán a legszervezettebb hazai torna, mely garantálja a telt házat, és a jótékonykodás is mindig fontos célként jelenik meg! Csodálatos hétvége volt, köszönjük mindenkinek!

Rendkívül egységes csapatjátékkal, mérkőzésről mérkőzésre javulva sikerült megnyernünk ezt a kiválóan megszervezett tornát. A XV. Carissa Kupa kiélezett találkozóin jó döntéseket hozott a Dunaferr Vasas csapata és megérdemelten emelhettük a nap végén fel a kupát.

A XV. Carissa Kupa nagyszerű rendezvény volt. A pénteki napon három szerzett ponttal a csoport harmadik helyét szereztük meg, majd a vasárnapi Zeus Kupán is a harmadikak lettünk a csoportban. Hat remek csapattal találkoztunk a torna során, akikkel nagyon jó és sportszerű meccseket sikerült vívnunk. A kilátogató nézők nagyon színvonalas találkozókat láthattak, közismert sztároknak szurkolhattak a gálamérkőzéseken és még Darth Vader társaságában is készíthettek nagyszerű képeket.

A Carissa Kupa idén is minden igényt kielégített, s biztosak vagyunk abban, hogy jövőre is itt leszünk! (A csoportban játékosként, aztán pedig szurkolóként!)

Megint egy nagyszerű rendezvényen vagyunk túl, amiért köszönet a szervezőknek! Ismét kitettek magukért, minden korosztály jól érezhette magát, a gyerekektől felnőttekig! Az pedig még nagyszerűbb, hogy az összefogásnak köszönhetően, egy nagyobb összeggel gazdagodott a Dunaújvárosi Mentőállomás! Nagyon jó helyre került a támogatás! A foci részéről annyit, hogy a végsőkig kiélezett, izgalmas mérkőzéseket láthatott a közönség.

Csapatom, a Karmacsi Autó FC végig jól játszott,úgy érzem a döntőben a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, de ilyen a foci, egyszer fent, egyszer lent. Gratulálok a tornagyőztes Dunaferr Vasas csapatának, megdolgoztak a sikerükért! Folytatás jövőre!

Egy fantasztikus három napos jubileumi tornán vagyunk túl, hiszen idén rendeztük meg a 15. alkalommal a Carissa Kupát Dunaújvárosban. Amikor elkezdtük először szervezni, immár másfél évtizede, ezt a rendezvényt, nem gondoltuk volna, hogy az egyik legnépszerűbb kispályás labdarúgó tornája lesz a városnak, a megyének és az országnak. Egy kisteremből indult útjára a kupa, mára pedig igazi, hatalmas sportcsemege lett belőle, melyet köszönünk a csapatoknak, játékosoknak, támogatóknak és természetesen a szervezői csapatnak is, akik éjjel nappal dolgoznak azon, hogy évről-évre létrejöjjön a Carissa kupa.

Köszönettel tartozom a gálamérkőzésen szereplő játékosoknak, csapatoknak, akik önzetlenül fogadták el a felkérésünket és jöttek el Dunaújvárosba, hogy segítsék a Dunaújvárosi Mentőállomás munkáját!

A szervezői csapatom nevében gratulálni szeretnénk minden csapatnak a Carissa Kupán elért eredményéhez, köszönjük a részvételt és kívánunk mindenkinek sikeres 2017-es évet és természetesen várunk mindenkit a következő, a XVI. Carissa Kupára!

A XV. Carissa Kupa véleményem szerint minden igényt kielégített. Voltak sztárvendégek, család-barát programok, nagyszerű futball élmények, és igazi futballhangulat. Öröm volt látni, ahogy a meghívott vendégek találkoztak ezzel a különleges dunaújvárosi sportélménnyel.

Országos tévéállomás számolt be a rendezvényről, ahol válogatott játékos és népszerű televíziós műsorvezető is elismerően szólt a Dunaújváros Sportcsarnokban tapasztaltakról. Az pedig már csak hab volt a tornán, hogy csapatom, a Dunaferr Vasas (fennállása során első alkalommal) megszerezte a torna-győzelmet. Ahogy Vincze Ottó is mondta: „Nagyon kerek volt minden!”

A Pallasz Athéné Egyetemen 2016 nyarától van újra labdarúgás vagyis futsal Kecskeméten. Fontos az alkalmankénti megmérettetés ismeretlen csapatok ellen, új helyszíneken. Ennek remek lehetőséget teremtett a XV. Carissa Cup, ahová már az első alkalommal, két csapattal tudtunk nevezni. Nagyon vártuk a kupát, és nem csalódtunk. Látható volt, hogy a sok csapat és a szoros menetrend ellenére is a rendezésben minden hibátlanul működött, remekül szervezett színvonalas rendezvényre érkeztünk. A labdarúgás mellett a szórakozás, a jó hangulat és jótékonykodás sem hiányzott, mely mindegyike külön-külön emeli egy rendezvény színvonalát, de együtt csak a legnagyobb elismerést hozhatja a szervezőknek.

Csapataim kisebb sikert tudhatnak magukénak, csak a vigaszágon küzdöttek a Zeusz kupáért és a Kecskeméti Egyetem megszerezte a Zeusz kupa 3. helyét. Az egyetemistákkal elkezdett csapatépítés fontos állomás volt ez a kupa. Számomra az eredmény mellett a csapategység fejlődése is fontos, melyet tökéletesen kiszolgált ez a két nap.

Büszke vagyok a Fiúkra a bátor, kitartó és remek játékért, az elért eredményért, és köszönetet kell mondanom a Pallasz Athéné Egyetem és a Scoregoal Futsal Club vezetőinek a támogatásért, hogy részt tudtunk venni a tornán. Köszönünk mindent a Rendezőknek és Petrás Gábor Főszervezőnek! Találkozunk a XVI. Carissa Kupán!

 

Köszönjük a csapatvezetőnknek, hogy részt vehettünk ezen a rendkívüli tornán. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy egy kiválóan megszervezett kupán szerepeltünk. Remek mérkőzéseket vívtunk ellenfeleinkkel és eközben mindenki jól érezte magát.

Köszönjük szépen a szurkolóinknak a rengeteg bíztatást és szurkolást, remélem jövőre is el tudunk indulni!

Önkéntesként is remeknek találtam a csarnokban a hangulatot. Az első szempont számomra a felelősségvállalás, és az összpontosítás volt – emellett természetesen az ott megjelent emberek hangulatának fokozása. Személy szerint én jól éreztem magam, és úgy gondolom, hogy a szervezés hibátlan volt, ahogy az eddigi években is. Jövőre ismét találkozunk a Carissa Kupán, a Dunaújváros Sportcsarnokban! Hajrá Dunaújváros, hajrá Carissa!

Mint a XV. Carissa Kupa egyik háziasszonya, köszönetet szeretnék mondani a nevezett csapatoknak, a támogatóknak, valamint azoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a FANTASZTIKUS rendezvény, immár tizenötödik alkalommal!

Remélem, hogy a kilátogató szurkolók és családtagok is jól érezték magukat ebben a három napban. Igyekszünk minden évben egyre színvonalasabbá tenni a programjainkat! Bízom benne, hogy jövőre is találkozunk!

Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen a rangos eseményen. Csapatunk tagjai az ország több pontjáról érkeztek – voltak játékosaink Szombathelyről, Hatvanból, Budapestről. A csoportmérkőzéseink nagyon jól alakultak hisz’ még a későbbi győztes ellen is sikerült nyernünk, így elsőként jutottunk tovább. Az egyenes kiesés szakaszban a helyi GBBKft csapatát kaptuk. A GBB gárdája rutinos, sok csatát megéltjátékosokból állt, de szoros mérkőzésen sikerült 1:0-ra győznünk. Külön öröm hogy hazai közönség előtt tudtamgyőztes gólt szerezni, ami nagyon jó érzés volt. A legjobb négy közé jutásért a kiváló erőkkel felálló Mészi Frucht Kft csapatával találkoztunk. Mesésen indult a mérkőzés pár perc telt el, és már 2:0-ra vezettünk. Azonban a Mészi nem adta fel és a félidő előtt egy perccel kiegyenlített.

Ez nagy lélektani előnyt jelentett és meg is nyerték (teljesen megérdemelten) a találkozót 6:4-re. Mindent összevetve elégedettek lehetünk a nyolc közé kerüléssel, mivel a tornán résztvevő csapatok hétről-hétre együtt játszanak helyi bajnokságokban, kupákon, mi pedig évente csak egyszer jövünk össze egy kis „Carissa-focira”.

Összességében úgy gondolom, hogy aki részt vett a Carissa Kupán, az mindenki győztesnek mondhatja magát hisz’ találkozhattunk régi ismerősökkel, volt csapattársakkal, és voltak celebek. Zene, gálamérkőzések, telt sportcsarnok és a legfontosabb, hogy nemes célra gyűjtöttünk együtt! Gratulálok a torna szervezőinek!

Nagy öröm számomra hogy idén ismét fantasztikusan zajlott le a Carissa Kupa. Köszönjük minden csapatnak, résztvevőnek, hogy jelenlétükkel és küzdő szellemükkel emelték e nagyszabású rendezvény színvonalát. Nagyszerű mérkőzéseket láthattunk mind a három napon. Annak pedig én személy szerint külön örültem, hogy ezen a rengeteg találkozón nem történt komolyabb sérülés, illetve gördülékenyen működött, és zajlott le minden.

Szervező társaim és a magam nevében szeretném megköszönni mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta jótékony megmozdulásunkat és csatlakozott felhívásunkhoz, ami a Mentőállomás megsegítését célozta. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát akár a pályán, akár a lelátón. Jövőre találkozunk! Hajrá Dunaújváros! Hajrá Carissa!

Nekünk, nekem hihetetlen jó érzés volt elindulni a kupán. Jó csapatok, kedves barátok, régi emlékek. Nehezen indult a csapat szekere, de idővel úgy játszottunk, mint fénykorunkban... Az nem volt jó, hogy többen nem tudtak jönni a csapatból, de előre néztünk es igyekeztünk legjobb formánkat hozni.

Meneteltünk is szépen a döntő felé (ahogy Miklós Pisti barátom mondaná: „kettőt kell nyerni és négy között vagyunk”, vagy, ahogy a csapatvezetőnk Juhász Jancsi szokta megjegyezni: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.” – hát mi nem voltunk azok!) és ha kis szerencsénk van, akkor döntőt játszunk... Maradt a negyedik hely, amire így is nagyon büszke vagyok, hiszen sérülések, fájdalmak hátráltattak, de azért oda értünk. Voltak örömkönnyek, bánat könnyek, de jelzem, hogy jövőre vissza térünk.

Köszönünk szépen mindent és jól esett, hogy ilyen sokan szurkolnak nekünk, és hogy 1127 nézték meg azt a videót, amit a csapat sikere után csináltam. Köszönünk mindent kivétel nélkül speciálba!

Kedves játékosok! Azt hiszem minden szervező nevében mondhatom, hogy köszönjük! Köszönjük, hogy részvételetekkel támogattátok a kupát!

Nélkületek nem lett volna ilyen színvonalas ez a kupa sem! Reméljük, hogy mindennel elégedettek voltatok és jól éreztétek magatokat, legalább annyira, mint mi! Mindig öröm számunkra, ha egy kupa ilyen sikerrel zárul! Találkozzunk jövőre is!

Tizenötödik alkalommal rendezte meg ezt a tornát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, hagyományt teremtettek és jól is ápolják. Huszonkilenc csapat vett részt az ország egyik legnagyobb szabású kispályás labdarúgó tornáján.  Majdnem nemzetközivé vált, hiszen Erdélyből is érkezett volna csapat, ám az időjárási-szervezési körülmények miatt végül nem jöttek.

Azt kívánom a DLSZ-nek, hogy ugyanolyan sikerrel folytathassák azt a társadalmi felelősségvállalási programot, amellyel az elmúlt évek során segítettek már például életmentő készülékek vásárlásában, a Jószolgálati Otthon, vagy mint most, a Dunaújvárosi Mentőállomás támogatásában, mert ezek kiemelten fontos célok.

Egyeztettem Cserna Gábor polgármesterrel, és a tornán összegyűlt nyolcszázezer forintot a közgyűlés támogatásával kiegészítjük, így egymillió forintot kaphat a Dunaújvárosi Mentőállomás alapítványa!

Dunaújváros méltán lehet büszke a számtalan népszerű sportágára, és sportolóira, akik évről-évre sikeres szerepléseikkel öregbítik városunk jó hírnevét! Korábban már kiérdemeltük a „Nemzet Sportvárosa” címet, és remélem a jövőben is méltó módon tudunk ezzel a címmel élni, amely nagymértékben függ attól, hogy a fiataljaink miként találják meg szerepüket és helyüket a helyi sportéletben!

Nem lehet eleget hangsúlyozni a sport fontosságát, az egészséges életmód jelentőségét! Akik ma itt vannak, tudják jól, micsoda életerőt, örömet és akaraterőt ad a sport szeretete! 

Nagyon köszönjük a támogatást és a több mint 1 millió forintot a Carissa Kupa szervezőinek és a Dunaújvárosi Labdarugó Szövetségnek. Ahogy megígértük 125000 fős lakosság ellátási színvonalának növelésére fordítjuk, így bárki részesülhet a támogatásból, amennyiben segítségre szorul. Valóban igaz a mondat – bárki érhet baleset. Bárkit és bárhol érhet olyan baj, ami miatt a mentők segítségét kell kérnie.

A napi munkánkban a Közép – Dunántúl egyik legleterheltebb mentőállomásán évi 8000 beteget látunk el, törekszünk arra, folyamatosan emeljük az ellátás színvonalát és lépést tartsunk a legújabb protokollokkal. Ehhez viszont nem csak a tudást, az eszközöket is biztosítani kell. Ehhez nagy segítség a szervezők és támogatók felajánlása és ez a hatalmas támogatás.

Külön köszönjük, Dorkota Lajos, Galambos Dénes, Petrás Gábor és Kalácska András Uraknak és külön köszönet Tóth Imre Úrnak aki a kezdetektől támogatta mentőállomásunkat. Nehéz ilyenkor szavakat találni, hiszen a hála ebben az esetben kevés, köszönet és óriás öröm az az összefogás amely a Carissa Kupa keretein belül Dunaújvárosban immár 15. éve megvalósul.

Fontosak ezek az események, hiszen összefogja, összetartja az embereket, sportolásra vagy éppen szurkolásra buzdítják a társaságokat. A sport részét tekintve úgy érzem, sikerült a tavalyi tornát felülmúlni, erős volt a mezőny, itt volt a művész válogatott és a Sport TV csapata, és rengeteg szurkoló is kilátogatott a programra. A jótékonyságra pedig szükség van, a Carissa Kupával idén a Dunaújvárosi Mentőállomást támogatjuk. Ezek a rendezvények nagyon jó utat mutatnak arra, felhívják a figyelmet arra, hogy segítsük őket, róluk is gondoskodjunk.

Évek óta visszatérő érdeklődője vagyok a méltán népszerű Carissa kupának. Kezdetben a foci szeretete és az időtöltés, kikapcsolódás lehetősége vezérelt; harmadik éve, mint a rendezvény egészségügyi ellátásáért felelős mentőtiszt veszek részt. Amikor meghallottam, hogy a Dunaújvárosi Mentőállomás lesz a kedvezményezett, külön örültem. Egyrészt, mert 21 éve a mentőknél dolgozom és tudom, mennyire fontos a támogatás; másrészt a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány kuratóriumi tagja vagyok évek óta. Az Alapítvány munkájában részt veszek, tudom, hogy hasznos dolgokra fordítjuk a támogatás összegét.

A rendezvény mindhárom napján ügyeletben voltam a pálya szélén és sok esetben volt szükség segítségre sérülés, húzódás, zúzódás kapcsán. Szerencsére nagy baleset, sportsérülés nem volt. A munka mellett sok ismerőssel és baráttal találkoztam, beszélgettem. 8-10 éve sporteseményeken, rendezvények egészségügyi ügyeletesként veszek részt szabadidőmben, és igazi társasági esemény volt a hétvégén a Carissa Kupa is, jó volt itt lenni!

A támogatás összege – több mint 1 millió forint – nagy segítség a Dunaújvárosi Mentőállomás részére, ezúton a magam nevében is köszönöm a támogatók segítségét. A szervezők, segítők és közreműködők kitűnő munkája érzékelhető volt a torna egész ideje alatt, nagy-nagy gratuláció jár mindenkinek, kiemelten Petrás Gábor főszervezőnek és Tóth Imrének, aki több havi megfeszített munkával – azt gondolom - felülmúlta az eddigi kupák színvonalát

Mint azt láthattuk a csarnok tablóin a rendezvényt támogatók névsorában, hangsúlyosan Dunaújváros MJV önkormányzatával az élen, idén is sikerrel hirdette meg a XV. Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a Carissa Kupát. Nemes cél érdekében, együtt életeket menthettünk. A mentőszolgálat gépjárműparkjának korszerűsítése, az azokhoz tartozó új felszereltség beszerzéséhez is komoly segítséget kapnak a Carissa Kupa forrásaiból.

Az előző évben a Jószolgálati Otthon támogatására adományozták a szervezők a bevételt, azelőtt életmentő készülékek vásárlása valósult meg belőle. Ez mind-mind fontos az összefogás és társadalmi felelősségvállalás szempontjából és iemelkedő a DLSZ tevékenységében. Országos rangú, s rendű esemény ez, már-már követelik a kispályás labdarúgócsapatok évről-évre!

Nagy megtiszteltetés, hogy idén is felléphetünk a Carissa Kupán egykori nagyszerű dunaújvárosi labdarúgókkal. Mindenki örömmel jön, a jótékony cél, pedig ez alkalommal is nagyon jó. A Dunaújvárosi Mentőállomás támogatása, azt gondolom, hogy a tornán túl is közös ügyünk.  Két ellenfelünk, ahogy hallom jó csapattal érkezik a gálamérkőzésekre, de természetesen mi is készülünk, hogy „itthon tartsuk a pontokat”. – Találkozzunk a Carissa Kupán!

Nagy örömmel fogadtuk, hogy a hagyományokkal rendelkező méltán híres Carissa kupában idén a Dunaújvárosi Mentőállomásra esett a választás a támogatott szervezetek sorában! Napi szinten 125.000 fős  lakosságot látunk el a nap 24 órájában. Közel évi 8.000 beteget látunk el, több százezer kilométert teszünk meg. 2017-ben több lépcsőben fejlesztés várható, új gépkocsik állnak szolgálatba amelyek egészségügyi felszereléséhez indítottunk több csatornás gyűjtést.

Ennek egyik legfontosabb és kiemelkedő pontja  a január elején megrendezésre kerülő Országosan is elismert Jótékonysági Kispályás Labdarúgó Torna a Carissa kupa. A Mentőállomás nevében ezúton is köszönjük, hogy gondoltak ránk a szervezők és reméljük sokan kilátogatnak a rendezvényre és támogatják a jótékony kezdeményezést. Természetesen a csapatoknak sok siker kívánok a szervezőknek meg sikeres munkát!.

Dunaújváros futsal szakosztályának utánpótlás csapataként nagyon fontosnak tartjuk a városi hagyományokat és a Carissa Kupa komoly hagyományoknak örvend, hiszen 15 éve indították útjára a szervezők és lett az egyik legszínvonalasabb Országos kispályás labdarúgó torna.

Fiatalos lendülettel megpróbáljuk felvenni a versenyt a rutinos "sztár" csapatokkal szemben, és szeretnénk  megmutatni ezen a rangos tornán, hogy mennyit is tanultunk az évek alatt a futsal egyesületben, amit remélhetőleg a kispályás labdarúgásban is tudunk kamatoztatni. Szívesen veszünk részt olyan kupákon, ami a fiataloknak is egy lehetőség, hogy pályára lépjenek! Remélem jól szereplünk majd és sok sikert kívánok a többi csapatnak is!

Szeretnénk támogatni a Carissa kupát, hiszen a DLSZ munkája szinte egyedülálló, jótékony célokat nem csak megfogalmaznak, hanem sikeresen meg is valósítanak! A tombola fődíját (amely egy barcelonai út) elnyerő szerencsés nyertesnek felajánljunk éttermünkben a Futballárium Barcelonában tetszés szerint egy vacsorát vagy egy ebédet, itt Barcelonában! Várjuk sok szeretettel a szerencsés tombola tulajdonost!

Azért szeretem a Carissa Kupát, mert az ország egyik legszínvonalasabb sporteseménye, tele izgalmakkal, jókedvvel és a szurkolók is mindig nagyszerűek. A küzdelmes mérkőzések, az a határtalan győzni akarás, amit a csapatok produkálnak nagy élmény. Ráadásul ennyi néző előtt elénekelni Magyarország Himnuszát számomra mindig különleges és felemelő. Köszönöm a lehetőséget hogy ismét rám gondoltak a szervezők – remélem, hozzá tudok járulni a rendezvény és a jótékony akció sikeréhez!

Azért szeretem a Carissa Kupát, mert az ország egyik legszínvonalasabb sporteseménye, tele izgalmakkal, jókedvvel és a szurkolók is mindig nagyszerűek. A küzdelmes mérkőzések, az a határtalan győzni akarás, amit a csapatok produkálnak nagy élmény. Ráadásul ennyi néző előtt elénekelni Magyarország Himnuszát számomra mindig különleges és felemelő. Köszönöm a lehetőséget hogy ismét rám gondoltak a szervezők – remélem, hozzá tudok járulni a rendezvény és a jótékony akció sikeréhez.

A Carissa Kupa Dunaújváros Megyei Jogú Város büszkesége, nemes hagyományokkal bíró rendezvénye. Az országos hírnévnek örvendő kispályás labdarúgótorna megrendezése egyrészt a futball iránti rajongásról szól. Másrészt a jótékonykodás, az önzetlen segíteni akarás vezérli.

A szervezők vallják, hogy „mindenki győztes, aki focizik”. Én csatlakozom ehhez a meggyőződéshez. A XIV. Carissa Kupa győztese minden amatőr sportoló, aki pályára lép ezen a hétvégén. Külön öröm számomra, hogy idén a gyerekek is megmutatják a tudásukat, hiszen lesz U9-es rangadó is. Csemegének ígérkezik a Székesfehérvár Öregfiúk – Dunaújváros Öregfiúk gálamérkőzés, ahol legendák egész sorával találkozhatunk.

A labdarúgás szeretete, a sportemberhez méltó életvitel mellett a Carissa Kupa társadalmi szerepvállalást is jelent, amelyről sok szép, örömteli esemény, torokszorító pillanat jut eszembe az elmúlt évekből. Idén ismét jótékony célt fogalmaztak meg a szervezők, a 2013-ban „Dunaújvárosért Díjjal” kitüntetett Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Jó versenyzést, jó szurkolást kívánok a XIV. Carissa Kupa mérkőzésein!

A Dunaújvárosi Óvoda gyermekei nevében köszönetünket fejezzük ki a XI. Carissa Kupa szervezőinek, Petrás Gábor úrnak és valamennyi Támogató személynek és vállalatnak, továbbá a nézőknek és szurkolóknak és nem utolsó sorban Cserna Gábor Dunaújváros Polgármesterének, akik adományaikkal hozzájárultak az „Adok egy labdát" elnevezésű jótékonysági kampányához, melyen 500.000 Ft gyűlt össze!

Ezen az összegen sporteszközöket vásárolunk a gyermekek mozgásfejlesztése céljából. Reméljük, hogy a jövőben is sok tehetséges sportoló kerül ki óvodásaink közül!

Nagyon örülök annak, hogy újra megmozdult valami Dunaújvárosban! Nem tett jót a városnak, a város sportéletének a vasmű akkoriban zajló privatizációja. Sajnos az ország egykori sport fővárosában fantasztikus sikereket elérő női kézilabda, a jégkorong, de a többi Dunaújvárosban jól működő sportág ugyanúgy nagyon nehéz helyzetbe került, mint a labdarúgás. Elvették a város és a környék lakóitól azokat a sportélményeket, amiket átélhettek volna. Ezt nagyon sajnálom, ugyanakkor bízok abban, hogy valóban elkezdődött valami és ismét sikeres sportélet lesz Dunaújvárosban.

Az álmainkat soha nem szabad feladni. Csak a célok, a célok elérése viheti előre a sportot is ugyanúgy, mint minden mást is az életben. Akinek nincsenek álmai, nincsenek céljai soha nem lesz sikeres. Nagyon remélem, hogy megerősödik a dunaújvárosi sportélet és újra a magyar sport egyik meghatározója lesz.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség megköszöni mindazt a támogatást, segítséget Támogatatóinak, akik hozzájárultak a 2016-os Carissa Kispályás Labdarúgó Kupa és Jótékonysági Sportesemény sikeres lebonyolításához!

Rendezvényünk és jótékony akciónk eredményessége, hogy 1.551.500 forint gyűlt össze a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon számára, melyből egy egészségügyi és fitnesz szobát fogunk kialakítani és berendezni!

Mindannyiunkat örömmel töltött el, hogy közös összefogással sikerült megvalósítani álmunkat és a visszajelzések is azt mutatják, hogy nagyszerű napokon vagyunk túl.

Azt mondják a legjobb kommunikáció, a jótékonyság. Ez szerintem is így van, de a mértékegysége mindenképpen az érzelem. Amikor átadtuk az összegyűlt pénzösszeget egy jelképes csekken az igazgatóasszonynak, akkor könnyek szöktek a szemébe és azt mondta: „Köszönjük!” Pedig köszönettel mi tartozunk. Óriási megtiszteltetés volt, hogy segíthettünk a Dunaújvárosi Jószolgálati Otthonnak - ennek a nagyszerű közösségnek!

A XIV. Carissa Kupán újra megérezhettük a sport erejét. Aki kint volt a sportcsarnokban bármilyen minőségben azt valószínűleg vagy most, vagy újra, vagy végleg maga mellé állította a labdarúgás. A fiatalok győzelme pedig nekik és nekünk nézőknek is olyan pluszt adott, ami miatt érdemes folytatni a munkát és ha lehet még jobbá, szebbé tenni ezt a méltán országos hírű dunaújvárosi rendezvényt.

Köszönjük szépen az adományokat! Fejlesztő eszközöket tudunk vásárolni. Már nagyon várjuk. Nagyon jól éreztük magunkat a kupán, drukkoltunk a dunaújvárosi csapatoknak. Szép műsorokat láthattunk. Aranyosak voltak a kis focisták is. Köszönjük a sok élményt, köszönünk mindent!

Nagyon tetszettek a foci meccsek, jó program volt, élveztem a délutánt. Nagyon büszke voltam, hogy a nevünket bemondták és Rózsa néni tartotta a nagy táblát!

Köszönünk minden forintot, amit a XIV. Carissa Kupa égisze alatt gyűjtöttek ellátottjaink fejlesztésére! A kitűzött célt, hogy a Liget közi mozgásfejlesztő szobát speciális fejlesztő eszközökkel szereljük fel, maximálisan elérjük az adományozott összeg segítségével.

A kupa vasárnapi programjain részt vettek fiataljaink. Nagy örömmel fogadták az eredményhirdetést, és nyomban sorolták, milyen sporteszközt szeretnének. Élvezték a műsort, szurkoltak a meccseken, és büszkék voltak, hogy emlegették alapítványunkat. 

Köszönjük, hogy hozzájárulnak a fogyatékossággal élő ellátottaink helyzeti tudatosságának kialakításához, önbecsülésük növeléséhez és a felejthetetlen élményszerzéshez! 

Köszönöm Dunaújváros! Mind közül az egyik legjobb megjelenésem volt a XIII. Carissa Kupán, ahol egy nagyszerű szervezői kör és lelkes közönség segítette a fellépésemet. Külön tetszettek a produkció közben a háttérben ülő labdás kisfiúk, illetve a kirúgással szétosztott ajándéklabdák ötlete is. A Tőletek kapott oklevél és névre szóló díszplakett már a polcomon hever, örülök, hogy ilyen megbecsült szereplője voltam a tornának, óriási érzés!

Büszkék vagyunk a tornára és azokra, akik a rendezvény támogatásából kivették, kiveszik a részüket. Azt a nemes célt, amely érdekében érezhetően összefognak a dunaújvárosiak, mégpedig a Dunaújvárosi Jószolgálati Otthon támogatását kitűnő kezdeményezésnek tartom, hiszen a most jubiláló intézményben hosszú évek óta kiemelkedő, az országban egyedülálló munkát végeznek. Nagyon bízom abban, hogy az idei évben is, csakúgy, mint legutóbb, megnyílik a támogatók pénztárcája, így velük közösen sikerül túlszárnyalni a megtervezett támogatási összeget, az egymillió forintot. A magam részéről százezer forintos összeggel támogatom a kezdeményezést. Bízom abban, hogy nagyon sok szurkoló látogat majd ki a XIV. Carissa Kupára, akik a helyszínen tombola vásárlásával fejezhetik ki támogatásukat.

Egyhangú döntés született akkor, amikor a támogatott Dunaújvárosi Jószolgálati Otthon neve felmerült, hiszen a 25. éve működő intézményben olyan speciális irányú munka folyik, amely előtt mindannyian kalapot emelhetünk. A támogatási alapban több százerer forint már összegyűlt, így bízom abban, hogy elérjük a kitűzött egymillió forintos célunkat. A szervezés során arra is figyelmet fordítottunk, hogy be tudjanak mutatkozni olyan kulturális csoportok, amelyek családokat vonzhatnak a sportcsarnokba. Ezért a Dunaújváros – Székesfehérvár öregfiúk labdarúgó gálamérkőzés miatt, amely vasárnap 17 órakor kezdődik érdemes lesz eljönni. A pályára lépő játékosok közül néhány nevet említek: Lehota István, Lengyel Ferenc, Ress József, Freppán György, Salamon Miklós, Miskovicz Bálint, Dvéri Zsolt, Kuttor Attila, Csucsánszki Zoltán, Csongrádi Ferenc, Szabó József, akikért megéri kilátogatni a sportcsarnokba.

Az utóbbi években nagyon magasra tettük a lécet, hiszen mára Magyarország egyik legszínvonalasabb tornáját itt, Dunaújvárosban rendezzük meg. Köszönet ezért fő támogatónknak, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának és mindenkinek, aki a rendezvény sikere érdekében mellénk állt! A torna mindhárom játéknapjára ingyenesen jöhetnek a szurkolók, érdeklődők, akik tombola szelvény vásárlásával segíthetik a jótékony célunk megvalósítását, hiszen annak bevétele száz százalékban a támogatási alapba jut.

Egy nagyszerű szervezettségű, országosan is rangos tornán vehettünk részt a Karmacsi Autó másik csapataként. Az egész csapat nevében mondhatom, hogy egymásért játszottunk és azokért, akik szurkoltak nekünk, mint azt a döntőben is láthattuk az egész csarnoknak! Nagyon nagy öröm egy ilyen híres, 32 csapatos kupán elindulni és nem legutolsó sorban meg is nyerni azt! Szeretnénk megköszönni Éliás Zsoltnak és Karmacsi Tamásnak a támogatást és a rengeteg segítséget a torna győzelméig és azon kívül is! Remélem jövőre is tudunk indulni és újra ilyen közönségszórakoztató meccseket játszani, ami szerintem az összes meccsünkre jellemző volt. Köszönjük a DLSZ-nek is, hogy ennyit tesznek a városi kispályás labdarúgásért, ami évről évre erősebb és profibb kupákban mutatkozik meg!

Az egyesülés utáni pár hónap alatt bejártuk az országot, jobbnál jobb tornákon vettünk részt, ahol a legtöbbször dobogón végeztünk és tornagyőzelmekkel is büszkélkedhetünk. Több tornán sikerült az élvonalbeli csapatok ellen is jól teljesítenünk és a szakmai munka, a rászánt idő, a játékosok kemény munkája hamar meghozta az eredményt. A legtöbb tornán a jó helyezések mellett mindig részesült a csapat vagy a játékosok különdíjban, ami még több erőt adott a kis brigádunknak. Dunaújvárosba is nagy reményekkel érkeztünk, végig technikásan és a foci színvonalát emelve játszottunk és a második helyre is nagyon büszkék vagyunk, ahol a döntőben a büntetők tudtak csak dönteni. Egész hétvégén a jobbnál jobb és sok hazai csapat mellett a mieink szívüket, lelküket beleadták. A Carissa kupán is egész hétvégén parádésan küzdött a csapat, a sokszor túlságosan a hazai pályát képviselő bírói ítéletek melletti mérkőzéseken is. Az Aramis – Mad Dogs csapata itt is bizonyította, hogy még a nehéz csoportból is csoportelsőként tudott továbbjutni. A csoportunkban volt a torna bronzérmese és a torna vigaszágán résztvevő csapat aranyérmese is. Örülünk, hogy részt vettünk a dunaújvárosi IV. Carissa Foci Kupán is, hiszen több szempontból újabb tapasztalatokat gyűjtöttünk.

Játékosaim nevében mondhatom, felejthetetlen tornán vettünk részt! Mind szervezettségében,mind színvonalában kiemelkedő volt a XIV. Carissa Foci Kupa! Köszönet mindenkinek, aki részt vett az előkészületekben, szervezésben, rendezésben! Csapatomról annyit, hogy csak dunaújvárosi kötődésű játékos szerepelt nálunk, - a Karmacsi Autó fiataljai - bizonyítva a városi labdarúgás erejét. Lehet hogy nem voltunk a legjobbak, de csapatként kiemelkedően teljesítettünk!

Ezt értékelte talán a közönség is, aki a döntőben hatalmas segítséget nyújtott a szurkolásával, amit ezúton is szeretnék megköszönni! És nem utolsósorban szeretném megköszönni Karmacsi Tamásnak a segítséget abban, hogy a fiúk egy hatalmas élménnyel lehettek gazdagabbak! Jövőre biztos hogy újra indulunk!

A Carissa Kupa az idén is bebizonyította, hogy a sportnak Dunaújvárosban milyen nagy jelentősége van. A három versenynap alatt ismét jelentős tömegeket mozgatott meg, közösségi élményt adott és jótékonysági összefogásra is vonzott.  Az izgalmas mérkőzések mellett élvezetes betétprogramokkal is színesítették a találkozót. Érdemes és szükséges a támogatása. Végezetül elismerésemet fejezem ki a verseny létrehozói, szervezői és lebonyolítói felé. Büszkék vagyunk rájuk!

Egy ilyen sikeres rendezvényt követően nagyon boldog vagyok, hogy egy igazi sporthétvégét tudtunk megszervezni Dunaújvárosban, valamint nagyon büszke vagyok a munkatársaimra, akik három napon át dolgoztak, hogy a rendezvény gördülékenyen menjen. Nagy öröm számomra, hogy közel 500 játékos lépett pályára és komoly sérülés, baleset nem történt a rendezvény ideje alatt. Ugyancsak örömteli, hogy a jótékony akciónk óriási támogatást kapott, rengetegen mozdultak meg a jó ügy érdekében, sportszervezetek, magánszemélyek és egyéb vállalati csoportok, akik hozzájárultak a készülék megvásárlásához. Ahogy már több helyen is elhangzott, a tervezett egy életmentő készülék helyett, kettő berendezést tudunk majd vásárolni Dunaújvárosnak, a sportolóknak, embertársainknak.

Immáron sokadik alkalommal indult el csapatunk a város legnívósabb kupáján, a Carissa Foci Kupán. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy csapatunk minden egyes tagja nagyon várja minden évben, hogy megmérettethesse magát ezen a tornán. Most már ki lehet jelenteni, hogy ez a torna "kinőtte" városunkat. Egyre több jó csapat érkezik különböző városokból, akik felveszik a kesztyűt Dunaújváros legjobb gárdáival. Csapatunk a csoportmeccseken finoman szólva se mutatott meggyőző teljesítményt, de azért ahogy minden évben sikerült továbbjutnunk az egyenes kieséses szakaszba. Meglehetősen nehéz ágra kerültünk, amit mi sem bizonyít jobban, hogy rögtön a tavalyi bajnok Csövesek gárdájával találtuk szemben magunkat. Egy fantasztikus mérkőzésen sikerült legyőzni a bajnokot!

A XIII. Carissa Kupa ismét egy nagyszerűen szervezett és magas színvonalú torna volt! Öröm hogy megint egy nemes cél elérésében is segíthettünk és sikerül megvásárolni azt az életmentő készüléket, amit a torna bevételeiből szereznek be a szervezők! Ami a saját csapatomat illeti, elég nehezen állt össze a keret a tornára, ami végül annál jobban sikerült! Úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, hiszen a csoportmérkőzéseken is, az egyenes kieséses szakaszban is, és a legjobb négy között is jól játszottunk. Az pedig külön nagyszerű, hogy az első 4 helyen dunaújvárosi együttes végzett!

A 13. alkalommal megrendezésre került Carissa Kupa nem csak a város életében nagy fontosságú esemény, hanem amint látjuk, most már az ország különböző részeiből is sokan vettek részt rajta. Ez a hagyományőrző kupa sorozat az ország három legsikeresebb terem labdarugó tornája közé emelkedett. Annak különösen örülünk, hogy olyan sztárvendégeket is itt tudtunk magunk között, mint a Magyar Országgyűlés labdarúgó csapata, akik a helyi rendvédelmi szervezetek válogatottjával játszottak egy komoly gálamérkőzést. Ez is az egyik jó és komoly hírvivője volt az eseménynek. Ezen az év eleji kupa hétvégén korosztályoktól függetlenül nagyon jó mérkőzéseket láthattunk, kiváló képességű játékosokkal.

Felemelő látni, hogy a kispályás labdarúgók, szurkolók és a támogatók most egymillió forinttal járultak hozzá a CT berendezés megvásárlásához. Ennek a híre a Parlamentbe is eljut, hiszen a sport mindenkit összeköt. Volt képviselőtársaim közül is sokan sportolnak, így nyitottak arra, hogy megbeszéljük a sporteredményeket. A XII. Carissa Kupa ezek közül is kiemelkedik, hiszen a sport mellé jótékony tevékenység is párosult.

Én már négy éve focizom Ausztriában, de erre a rendezvényre mindig szívesen jövök. Szeretem Dunaújvárost, hiszen hat évet játszottam itt. Számomra ez már a harmadik Carissa Kupa volt, melyeken kétszer lehettem első, tavaly pedig második. Nagyon örülök annak, hogy bajnok csapat játékosaként kaptam ezt az elismerést. Ebben az időszakban több kispályás tornán veszek részt, de bátran elmondhatom, hogy ez a kupa Magyarország legjobb szervezésű kispályás rendezvénye, így már most biztos vagyok abban is, hogy jövőre ismét itt leszek.

Úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Az elmúlt tornákon két döntőt elbuktunk, így ez a győzelem most egy kicsit kárpótol bennünket. A két nap alatt fokozatosan javult a játékunk, összeérett a csapat. Egyre nívósabb a szervezés, ezért gratulálok mindenkinek, aki ebből kivette a részét. Ha tehetem, akkor jövőre is itt leszek.

Örülök a díjnak, de nagyon sok jó labdarúgó vett részt ezen a tornán. Az egyéni kitüntetést azért a tornagyőzelemre elcseréltem volna. Nagyon jó csapatban játszottam, melyben hatan voltunk a Dunakeszi Kinizsi futsal egyesületéből. A döntő mérkőzés magas színvonalú volt, melyen az ellenfelünk, a Csövesek megérdemelten nyertek. Én már nem először veszek részt a tornán, mely évről-évre fejlődést mutat nem csak a játék, hanem a szervezés színvonalában is, így biztosan itt leszek a jövő évi rendezvényen is.

Nagyon örülök annak a nagymértékű összefogásnak, amely a CT berendezés megvásárlására irányuló törekvésünket támogatta. Álomszerűnek tűnt először az az összeg, melyet célul tűztünk ki magunk elé, de megmutatták a labdarúgók, szurkolók, támogatók, hogy a nemes cél mellé mindannyian oda tudnak állni. Elértük így az egymillió forintot, amelyet át is adtam dr. Mészáros Lajos úrnak, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójának.

Mindenki büszke lehet magára, aki emellé a nemes cél mellé állt. A tornán elhangzott vélemények alapján elmondható, hogy a rendezvény színvonalának emelkedése látható volt, a döntő nagyon jó játékot hozott. Annak is örülök, hogy ennek a kupának, mely egy egészen kis rendezvény volt 12 évvel ezelőtt, a híre egészen magas szintre, a Parlamentbe is eljut.

Óriási munkán vagyunk túl, hiszen minden idők legerősebb Carissa Kupáját rendeztük meg. Köszönetet mondok Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának a támogatásért, szervező társaimnak a rengeteg munkáért, és annak a 32 csapatnak, mely sportszerűen megküzdve egymással megmutatta a kispályás labdarúgás minden szépségét. Voltak meglepő eredmények, kimagasló teljesítmények. Nagyon örülök annak, hogy a döntőt két dunaújvárosi csapat játszotta, akik teljesen megérdemelten jutottak be a XII. Carissa Kupa fináléjába. Az adott pillanatban a Csövesek volt a jobb, így ők tudták elhódítani a vándorserleget. A folytatásról már most gondolkodunk, és már megkezdtük a XIII. Carissa Kupa szervezését.